Sport

Kézi-Eb: a magyar válogatott megszorongatta a címvédő Norvégiát

A magyar női kézilabda-válogatott fordulatos mérkőzésen kapott ki 24-23-ra Norvégiától az Európa-bajnokságon. Az olimpiai bajnok oroszok ellen zárjuk majd a tornát.

A magyar válogatott ezt megelőzően egyedül Montenegrót tudta legyőzni a svédországi Európa-bajnokságon, azzal jutott be a csapat a középdöntőbe. Mellette kikapott Csehországtól, Dániától és legutóbb Romániától is, közben pedig kidőlt a sorból Janurik Kinga és Triscsuk Krisztina is.

Ilyen előjelek után vártuk a címvédő norvégok elleni meccset, és bár Planéta góljával indult a meccs, sőt, még 4-3-ra is vezettünk, de a kapuban remeklő Grimsbö támogatásának (még üreskapus gólt is dobott) köszönhetően fordítottak, és fokozatosan léptek el az északiak. Kurtovic gólja után már 10-6-ra vezettek. Elkezdtek azonban ők is hibázgatni, a magyar csapat ezt kihasználta, és úgy sikerült feljönni két gólra a félidőig (9-11), hogy Görbicz kihagyott két hetest.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Jól indult a második félidő, Erdősi vezérletével egyenlítettünk, majd Görbicz találatával ismét mi vezettünk (14-13). Elég szoros volt ezután a mérkőzés, emiatt mindkét oldalon volt kapkodás és rengeteg hiba is. Az 52. percben még 20-20 volt az állás, majd zsinórban három gólt dobtak a norvégok. Mégsem dőlt el a meccs, lett volna esély az egyenlítésre (feljöttünk 22-23 is), azonban mindig a legfontosabb pillanatokban csúszott be valami hiba. Így végül egygólos vereség lett vége, a norvégok 24-23-ra nyertek és bejutottak az elődöntőbe.

Magyar oldalon Görbicz és Kovács 5-5 gólt dobott, a túloldalon a térdsérüléssel bajlódó, de így is nyerőemberré váló Mörk 6-ot. Arntzen 5-öt, azt mind a második félidőben. Szikora 24 százalékkal védett a magyar kapuban, Grimsbö 35-tel a norvégban. Ezen is múlt, a győri hálóőr fantasztikus meccsen van túl, elképesztő bravúrjai voltak.

Szerdán máris jön a következő mérkőzés a magyar válogatott számára, az olimpiai bajnok oroszok ellen lépnek pályára Görbiczék. A magyar csapat első középdöntős pontjaira hajt.

Próbáltuk hozni a játéktervünket, és bár voltak gondok a védekezésünkkel, alapvetően minden a tervek szerint ment. Még egy kis szerencse kellett volna a végén, de sajnos nagyon elfáradtunk. A hajrá nagyon szoros volt, nyomás alatt tartottuk őket, szomorúak vagyunk, de holnap büszkék leszünk arra, amit elértünk

– értékelt Kim Rasmussen az M4 Sportnak.

Eredmény – középdöntő, II. csoport

Magyarország – Norvégia 23-24 (9-11)

a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 5 (2), Kovács A. 5 (1), Erdősi 3, Klivinyi 3, Planéta 2, Kisfaludy 2, Hornyák D. 2, Bódi 1

Vége a mérkőzésnek, a norvégok 24-23-ra nyertek, ezzel biztosan ott vannak az elődöntőben. A magyar csapat bár biztatóan játszott, továbbra is pont nélkül áll a középdöntős csoportban.

2. FÉLIDŐ:

56-60. PERC: Kovács adta el a labdát. Frafjord maradt teljesen üresen középen, a felsőbe dob, mínusz három (20-23). Na, ez szép volt, Kovács zúdította a labdát a norvég kapuba (21-23). Elszórakoztak egy támadást a norvégok, Bódi pedig góllal büntetett, csak egy van közte (22-23)! Mörk… Óriási gólt dobott a felsőbe (22-24). Mindkét csapattól elvették támadásban a labdát, Kovács azonban túl hosszan indított – döntő pillanatokban kapkodunk. Görbicz még betalál, így csak eggyel kaptunk ki (23-24).

51-55. PERC: Az utolsó tíz percbe érve Kovács viszi végig a támadást, egál (19-19)! Szép bejátszás Frafjordnak, de most mi is jól támadunk, Görbicz bombáz a hosszú felsőbe (20-20). Mörk dob be egy újabb norvég hetest (20-21). Kovács eresztett el egy sistergős bombát, de a keresztlécen csattant… Szikora véd, de hetest fújnak, Mörk ezt is bevágja, kettő van közte (20-22). Görbicz lövését védte Grimsbö, de aztán eladták a labdát, úgyhogy a magyar csapat támadhat.

46-50. PERC: Lépésgyanús akció után Arntzene növeli kettőre a norvég vezetést. Kim Rasmussen időt kért (15-17). Kovács cselezte be magát két norvég közé, úgy dobott gólt (16-17). Arntzen most kezdi elkapni a fonalat, az ötödik góéját dobta a második félidőben, erre egy Hornyák-bombával válaszoltunk (17-18). Görbicz lövése száll mellé, Arntzen használja ki a túloldalon. Utána heteshez jutottunk, most Kovács állt oda és dobta be (18-19). Fontos védés Szikorától, támadunk a döntetlenért.

41.-45. PERC: Bár egyenlítenek a norvégok, de Erdősi most bedobja, pedig a kapus a helyén volt (15-14). Arntzen lőtt iszonyatosan nagy gólt, majd egy Grimsbö védés után Kurtovic talált be, ismét náluk az előny (15-16). Grimsbö véd megint, majd Klivinyi kapott kiállítást.

36-40. PERC: Heteshez jutottak a norvégok, Mörk nem hibázott (12-13). Herrem kapufája után Kisfaludy talál be centerből (13-13). Ezután norvég belemenés, Lukács rohant a norvég kapuja felé, de Grimsbö védett. Herrem megint kapufát dobott. Vezetünk!!! Görbicz dobta a legutóbbi gólt (14-13). Emberelőnyben labdát szerzünk, üres volt a norvég kapu, de… de Erdősi mellé dobta.

31-35. PERC: Megy a második félidő, Erdősi góljával indul (10-11). Norvég hetes, de Szikora védeni tudott! Emberhátrányban vagyunk egyébként, Bódit küldték ki. Planéta góljával egyenlítünk, de nem örülhettünk sokáig, Kurtovic is eredményes (11-12). Erdősi nagyot repült a szélen, de Grimsbö alatt betalál a kapuba (12-12). Eladott norvég labda, a vezetésért támadunk, de Klivinyi lövése fölé pattant.

Vége az első félidőnek. 11-9-re vezet Norvégia úgy, hogy amúgy Grimsbö kapus egyelőre a legjobb játékosuk, a magyar támadások meg sokszor pontatlanok. Sőt, Görbicz két hetest is kihagyott. Az eddigiek alapján nem tűnik legyőzhetetlennek a norvég csapat, úgyhogy kíváncsian várjuk a második félidőt.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Látványosan nem megy emberelőnyben a játék, most Görbicz adta el a labdát. Pedig most a norvégok is hibát hibára halmoznak, most lehetne zárkózni. Szikora!!!! Kivédett egy norvég hetest. Na, Hornyák lövése átvánszorgott a kapuson, zárkózunk (8-10). Bosszantó: belemenés után Aune fejezi be góllal a lerohanást (9-11). Vége az első félidőnek.

21-25. PERC: Grimsbö értelmet ad a kézilabdakapus fogalomnak, Schatzl lapos lövését is védeni tudta. Kimaradt egy norvég támadás, majd Schatzl volt szemben Grimsbővel, a kapufát találta el. Szikora véd üggyel-bajjal, de nem tudunk közelebb férkőzni, kapu fölé száll a magyar lövés. Magyar hetes, Görbicz ezt is beveri (7-10). Újabb magyar hetes, és kiállítás, de Grimsbö most lábbal védte Görbicz lövését. A változatosság kedvéért még egy magyar hetes, most a kapufára dobta Görbicz

16-20. PERC: Norvég szélsőgól, Rasmussen most érezte elérkezettnek az idő egy időkéréshez (5-8). Fennakadunk a norvég védelmen, Waade büntet a túloldalon, kezdenek belelendülni a norvégok, ami nem olyan jó hír (5-9). Grimsbö megbabonázza a magyar játékosokat, Kovács lövését hárította bravúrosan. Na, Kovács, végre ez most beakadt (6-9). Kurtovic a szélről mattolja Szikorát (6-10).

11-15. PERC: Tökéletesen kijátszott akció, Kovács lövését azonban óriási bravúrral védte Grimsbö. Szikora egy emelést hárított a túloldalon. Mörk második gólját dobja, miután megtalálta a rést a magyar falon (4-6). Grimsbö újabb védése, most Klivinyit próbálkozását hárította. Waade futotta körbe a magyar védelmet, hárommal vezetnek a norvégok (4-7). Klivinyi egy szép lövőcsel után eredményes (5-7).

6-10. PERC: Ott van Szikora első védése, Kristiansen középre tartó lövését hárította. Kapusgólt kaptunk… Grimsbö egy védés után gyorsan lereagálta, hogy Szikora még nem ért vissza és dobott egy egészpályás gólt (3-3). Kisfaludy centerből veszi vissza a vezetést (4-3). Megint egál, Mörk keserít minket ezúttal (4-4). A kapusleviteles játéknak az lenne a lényege, hogy ne adjuk el a labdát. Másodszor sem sikerült ezt végrehajtani (Szekeres kiállítása most emberhátrányban vagyunk), most Oftedal dobott az üres kapunkba (4-5). Solaas megy ki két percre, közel két percig emberelőnyben a magyar válogatott.

1-5. PERC: Megy a mecs, pirosban a magyar csapat, fehér-kékben a norvég. Két játékosuk is Magyarországon játszik, a kapus Grimsbö és Mörk is a Győr kézise. Szikora kezdett a magyar kapuban, a norvégoké az első támadás. Elég döcögősen indult a meccs, eladott labdák, belemenések mindkét oldalon. A születésnapos Planéta töri meg a gólcsendet, Oftedal azonban azonnal válaszolt (1-1). Klivinyi veri meg a védőjét, megint vezetünk (2-1). Labdaszerzés, majd tanácstalan magyar letámadás, de egy hetest azért kaptunk, Görbicz pedig bedobta (3-1). Frafjordot találja meg a bejátszás (3-2).

Előzetes: Mivel a magyar női kézilabda-válogatott vasárnap kikapott Romániától az Európa-bajnokságon, így biztossá vált, hogy Kim Rasmussen együttese nem fog bejutni a legjobb négy közé a tornán. És mivel nulla pontot vitt a csapat ebbe a szakaszba, így az ötödik helyre is matematikai esély van csak, főleg, hogy Norvégiával és Oroszországgal játszunk még, ráadásul példátlan sérüléshullám sújtja a válogatottat.

Ugyanakkor Kim Rasmussen a jövő csapatát építi, így itt a lehetőség két éles meccsen bizonyítani a kapitánynak. Kedden a norvégokkal játszunk. (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

A magyar válogatott kerete

Kapusok: KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányító: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik