Közélet

Orbán elmondta, mi a nyugdíjemelés feltétele

A társasági nyereségadó egyszámjegyűre csökkentése és az ehhez kapcsolódó gazdasági intézkedésekre azért kerülhetett sor, mert előtte a kormány megépítette az alapokat.

A gazdaságpolitika olyan dolog, amiben meg kell hozni néhány ökölszabályt, mondta Orbán.

2010-ben elhatározta a kormány, hogy a magyar nép nem állhat más lábán, az IMF-et haza kellett küldeni.

Aki fizeti a prímást, az rendeli a nótát.

Segélyalapú társadalom helyett pedig munkaalapút szerettek volna létrehozni, soha nem látott arányban dolgoznak az emberek, közel vagyunk a teljes foglalkoztatáshoz, állítja.

Megjöttek az eredmények.

Orbán szerint a XX. század kudarca és pesszimizmusra kárhoztatta a magyart, ezért sokan nem hitték el, hogy a gazdaságban jöhetnek jó évek.

Nem kommunisták

Messze nincs kolbászból a kerítés, de elindultunk egy jó irányba, a magyar modell sikeres.

A kormányfő szerint nincsenek messze a megállapodástól a munkaadók és a munkavállalók közötti bértárgyalásokban.

„Nem vagyunk kommunisták”, mondta, így nem hisznek az államosításban és azokban, amik tönkretették korábban a gazdaságot, ezért hisznek a vállalkozásokban, a vállalkozókban is.

Ha csökkenti a kormány az adókat, akkor tudnak a vállalkozók magasabb bért fizetni. Ha jól csinálják az adócsökkentést, akkor a gazdasági teljesítmény is nőhet, megmaradnak a kormányzati bevételek.

Nem szereti

Az adócsökkentés Orbán szerint vonzani fogja Magyarországra a vállalkozásokat. A kormányfő állítja:

én semmilyen adót nem szeretek.

De egy bizonyos szinten fizetni kell, hogy működjön az állam, de csökkentik, ahol csak tudják. A helyi iparűzési adóhoz azonban nem tudnak nyúlni, mert akkor csökken az önkormányzatok bevétele.

Összességében a régió legjobb vállalkozói környezetét akarják létrehozni.

Emelés

Gondolkodásának középpontjában a minimálbér áll, mert „ha munka van, minden van”, amit kormányzati beavatkozással még jobban megbecsülnék. Azért mer belevágni, mert első kormányzati ciklusában már végigcsinálná.

A munkaadók ugyanakkor azt követelik, hogy a munkabéreket terhelő adók is csökkenjenek, ha növekszik a minimálbér.

Nyugdíj

Akik kritizálják a csekély mértékű nyugdíjemelést, igazuk van. 2010-ben megígérte, megőrzik a nyugdíjak értékét, sőt, még nőtt is. A 0,9 százalék bántott minden nyugdíjast, ezt megérti Orbán is.

A kormányfő úgy fogalmazott: a tárgyalások sikere esetén a most tervezett 0,9 százalékos helyett az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre.

Fontosnak tartom, hogy ne feledkezzünk meg a nyugdíjasokról.

A reálbéremelésről azt mondta, úgy kell adni, hogy ne fogyjon el, de itt is cél a mindig feljebb és feljebb.

A szerb-magyar kormányzati csúcsról azt mondta, soha nem volt még ilyen jó a két ország viszonya, támogatják a szerbek EU-s tagságát.

A beszélgetést vasárnap kora délután rögzítette a Kossuth rádió, előzetes is volt már róla, most került teljes hosszában adásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik