Belföld

Egyházi kézbe került a zánkai tábor, a szocialisták ingatlan-mutyiról beszélnek

Egyházi kézbe került az állami ifjúsági táboroztatás. A döntés márciusban született és szeptemberben élesedett, a szocialisták ingatlanmutyiról beszélnek, írja az ATV.

A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Közép-Európa legnagyobb üdülő- és sportközpontja, a jövő évi költségvetés 5,3 milliárd forintot biztosít ifjúsági táboroztatásra.

Márciusban a kormány elvette a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól a gyermek és ifjúsági táborok költségvetési forrásokból zajló szervezését és lebonyolítását.

A gyerektábor tulajdonjoga már az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítványt illeti. A parlament két hónap alatt ruházta át a tulajdonjogokat az alapítványra úgy, hogy sajtóértesülések szerint akkor állítólag még nem is volt közhasznú, ami viszont előfeltétele lett volna az ügylet ingyenességének.

Az alapítványt a Hunguest Vagyonkezelő Zrt. hozta létre 2012-ben, ám idén januárban az alapítói jogok a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz kerültek. Ennek főigazgatója az a Kothencz János, akinek politikai pályája a Fideszben kezdődött és ért véget.

Kothencz korábban azt mondta, a vagyongazdálkodáshoz és az ügyviteli tevékenységhez nekik nincs közük, az alapítvány vagyonáért a kuratórium felel. A kuratórium tagjainak kiválasztása és fizetésének megállapítása viszont az alapítóé, és az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumában több kormánypárti, vagy ahhoz köthető személy is felbukkan, írja a lap. Az alelnök például: Deutsch-Für Ágnes Sarolta, Deutsch Tamás második felesége. 

A téma márciusi parlamenti vitájában Lukács Zoltán (MSZP) azt mondta:

A Zánkai Ifjúsági Központ utódjaként működő Új Nemzedék Központ több milliárd forinttal nem tud elszámolni. Az Erzsébet-program a közvagyon, a közpénz magánvagyonná történő transzferálásáról szól, és úgy van fölépítve egy rendkívül bonyolult cég és alapítványrendszerben, hogy a lehető legnehezebb legyen követni a pénzek és az ingatlanok mozgását.

Azt ATV-nek hozzátette, egy éve próbál adatokat kikérni, de semmi érdemi információt nem kapott eddig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik