Belföld

Életveszélyesen összeverte élettársát a miskolci rendőr

Vádat emelt az ügyészség egy – már csak volt – rendőr ellen, aki rendszeresen verte élettársát. Életveszélyt okozó testi sértés és kapcsolati erőszak miatt állítják bíróság elé.

A vádiratból kiderül, hogy az egyenruhás a munkája kapcsán ismerkedett meg a 38 éves nővel. Tavaly nyáron költöztek össze, Miskolc belvárosában vettek ki egy lakást. Ám a férfi egyre gyakrabban ivott és féltékenykedett, párja minden lépését irányítani, ellenőrizni akarta. Emiatt mindennapossá váltak a veszekedések, ilyenkor

“a vádlott a sértettet durva, megalázó szidalmak kíséretében rendszeresen bántalmazta”.

Így történt április 28-án is. Az akkor még rendőrként szolgáló férfi ittasan ment haza és a vita hevében úgy összerugdosta élettársát, hogy a nőnek két bordája eltört és megsérült a tüdeje is. Életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők és csak a gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhető az ügyészség szerint, hogy állapota stabilizálódott és később teljesen felépült.

Miután a férfit az ügy kapcsán őrizetbe vették, parancsnoka megszüntette a szolgálati jogviszonyát. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik