Közélet

Politikai célra használják fel a kórházi fertőzéseket az államtitkár szerint

A tisztifőorvos azt mondta, Magyarország jól áll európai összehasonlításban.

Az országos tisztifőorvos szerint csökkent a kórházi fertőzések száma az elmúlt években, az intézmények biztonságosak és Magyarország európai összehasonlításban is jól áll. Szentes Tamás erről az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén beszélt.

Azt mondta, háromféle kórházi fertőzést vizsgálnak, ezek közül

egy tekintetben romlott a helyzet: nő a multirezisztens, vagyis az antibiotikumoknak vagy más gyógyszereknek ellenálló kórokozók által okozott fertőzések száma.

Kijelentette, hogy ez a növekedés világtendencia, és Magyarországon lassabb a növekedés.

A véráramfertőzéseknél (szepszis) valamint a clostridium difficile-nél (ami az antibiotikum-használattal összefüggő hasmenések leggyakoribb kórokozója) jelentős javulást tudtak elérni, utóbbi esetében 15 százalékot meghaladó a csökkenés. Arról is beszélt, hogy a kórházi kézhigiénés rendszer fejlesztésére komoly erőfeszítéseket tesznek, ezek között említette, hogy csak idén hat módszertani levelet adtak ki.

Az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán szerint

a kórházi fertőzésekkel könnyű az embereket riogatni, vagy azt politikai célokra felhasználni,

de szeretné, ha inkább a veszélyekre való “reagálásra” kerülne a hangsúly. Arról is beszélt, hogy minél több antibiotikumot használnak, annál több rezisztens, ellenálló törzs alakul ki.

Képviselői kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt is elmondta, a fertőzési adatok intézményi szintű bontására egyelőre nem érett meg a helyzet, de egyetértett abban, hogy erre később át kell majd térni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik