Gazdaság

Újra muzsikaszótól lehetnek hangosak az éttermek

A nemzetgazdasági tárca az adótörvények módosításáról nyújtott be javaslatot, amiben a 444 szúrta ki azt az alpontot, hogy adókedvezmény jár az élőzenét szolgáltató vendéglátóhelyeknek, a koncertek díjának fele értékében.

Az Artisjus szerint ez azt jelenti, hogy a társasági adóból lehet leírni a nyújtott élőzenei szolgáltatás ellenértékének (díjának) áfa nélkül számított összegének legfeljebb 50 százalékát, vagyis a fellépő által adott számla összegének a felét.

A javaslat szerint 3 év alatt összesen legfeljebb 200 ezer euró (kb. 62 millió forint) írható le az adóból.

Az NGM azzal indokol, hogy a kormány „messzemenőkig elkötelezett kulturális, azon belül zenei örökségünk megőrzése, ápolása iránt” és

elő kívánja segíteni azt, hogy a vendéglátóhelyeken, éttermekben – hagyományainkhoz híven – élőzene szóljon, ami fellépti lehetőséget, megélhetést is ad a zenészek számára.

Kiemelt kép: 1935, Fortepan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik