Kultúra

A legkedveltebb mágus is visszatér a következő Harry Potter-moziban

A nagy hírt a Legendás állatok és megfigyelésük rendezője jelentette be.

Ha még nem lett volna elég a múlthét talán legnagyobb híre, miszerint a rendkívüli Johnny Depp is szerepet kapott a hamarosan a mozikba kerülő Legendás állatok és megfigyelésük folytatásában, alig most itt van az újabb szenzáció, ugyanis kiderült, hogy

a második részben J.K. Rowling varázslós univerzumának legnépszerűbb karaktere, Albus Dumbledore is előkerül.

Miután az új filmek időben a Potter-mozik előtt játszódnak, így a korábban Richard Harris, majd Michael Gambon által megformált mágust egy fiatal színésznek kell majd játszania, amelyről a Dumbledore visszatérését megerősítő direktor, David Yates is szót ejtett:

A második részben Dumbledore visszatér és lesz néhány remek jelenete Göthe Salmanderrel. Egyelőre még azon tanakodunk, hogy ki játszhatná el a fiatal Albust, ezért bármilyen javaslatot szívesen veszünk.

Azt tehát jelen állás szerint még nem tudni, hogy ki fogja megformálni a professzort a Legendás állatok és megfigyelésük 2-ben, azonban a sequelnek már a pemierdátuma is megvan, úgyhogy a rajongók mostantól kezdhetik is vágni a centit.

Az új filmsorozat közelgő első része 1926-ban játszódik és A mindenség elméletében nyújtott alakításáért Arany Glóbusszal és Oscarral is jutalmazott Eddie Redmayne játssza benne a Göthe Salmander (eredetileg Newt Scamander) nevű főszereplőt, aki egy mágikus teremtményeket kutató “magizoológus”. A bonyodalmak ott fognak kezdődni a történetben, amikor Salmander New Yorkba érkezvén “elveszít” néhányat a vele utazó különös lényekből, amellyel veszélybe sodorja mind a varázslók, mind a muglik világát.

A Legendás állatok és megfigyelésük (előzetes) november 17-én kerül a magyar mozikba.

Forrás: Empire

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik