Melania Knauss névvel született 1970. április 26-án egy délkelet-szlovéniai városban, Novo mestóban, ami akkor még Jugoszlávia része volt. Édesapja, Viktor autókereskedő volt, édesanyja, Amalijam pedig mintakészítő.
A Ljubljanai Egyetemen tanult egy évig, amit aztán feladott, hogy modellkedhessen. Nyelvi akadályai nem voltak a céljának: már akkor öt nyelven (szlovén, szerb, angol, francia, német) beszélt, írja a Vogue.
1988-ban szerződést kötött egy milánói modellügynökséggel, ami miatt négy év múlva, a szlovén Look of the Year második helyezésének megszerzése után az olasz városba költözött.
1996 már New Yorkban érte, ahol kampányoknak és fotózásoknak sem volt szűkén. Feltűnt többek között az amerikai Vogue bolgár kiadásának, az Ocean Drive, a GQ, a New York Magazine, az olasz Vanity Fair, az Allure és az InStyle esküvői kiadásának címlapján is. 2000-ben a Sports Illustrated bikinis különszámában is helyet kapott.
Donald Trumppal 1998-ban találkozott. Állítólag ahelyett, hogy odaadta volna a számát, az övét kérte el. „Ha én adom meg a sajátom, akkor csak egy lány vagyok azok közül, akiket ő felhív” – magyarázta. Az első randevújuk a New York-i Moombában volt, az eljegyzésre 2004-ig kellett várni, az esküvőre viszont utána már csak egyet.
2005. január 22-én Mrs. Trump lett belőle, ezzel a mágnás harmadik felesége lett, és a már négy meglévő gyerekének (ifj. Donald, Ivanka, Eric, Tiffany) a mostohaanyja. A lakodalom egyes hírek szerint egymillió dollárba (akkori árfolyamon számolva 190 millió forintba) került, Trump pedig egy olyan Dior Couture ruhát viselt, amit John Galliano tervezett, és 1500 kristályt applikáltak rá 550 munkaórán át.
2006 márciusában megszületett közös gyerekük, Barron William Trump, akit ő csak kis Donaldnak szólít, mert olyan sok mindenben hasonlít az apjára. Kétnyelvűnek nevelik, a tízéves gyerek folyékonyan beszél az angol mellett szlovénül is.
A kampány során végig kiállt férje mellett fizikailag és az eszméket tekintve is. Az egyik alkalommal egy 240 ezer forintos, nyakban megkötött masnis felsőt viselt, aminek a feminista múltjáról itt írtunk bővebben.
Bár Michelle Obamához hasonlóan kiforrott stílusa van, a júliusi republikánus konvenció alatt elmondott beszédéből kiderül, más téren kevésbé kreatív: szinte szó szerint elődje beszédét mondta el ugyanis.
Melania Trump a második olyan first lady, aki az Amerikai Egyesült Államokon kívül született. Az első Louisa Adams volt közel két évszázaddal ezelőtt, aki az 1825-1829 között regnáló John Quincy felesége volt.
Harmadik viszont azon a listán, ami a korábban modellként dolgozó first lady-ket tartalmazza – az első két helyen Betty Ford és Pat Nixon található.
A választások előtt azt mondta, hogy ha first lady lesz, akkor a hagyományos utat folytatná – olyan lenne, mint például Jackie Kennedy vagy Betty Ford. Fő hivatásaként erőszakellenes kampányokon dolgozna.
2001-ben játszott a Zoolanderben, saját magát alakította, 2010-ben pedig a QVC-vel összeállva ékszerkollekciót dobott a piacra, ami mindössze 45 perc alatt lett készlethiányos.
Kedvenc sorozat a How to Get Away With Murder, aminek pár hete debütált a harmadik évada.
Nagykövetként dolgozott a Vöröskeresztnél és egyébként 180 centiméter magas.
Akikből nem lesz first lady
Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha nem vált volna el tőlük, akkor most két másik nőből is lehetne first lady.
- Ivana Trumpból (1977-1992), akitől ifjabb Donald Trump, Ivanka Trump és Eric Trump született, illetve
- Marla Ann Maples-ből (1993-1999), akitől Tiffany Trump.
Ivana Trump egyébként Csehszlovákiában született, és nemcsak modell, illetve vállalkozó, de nagyon jó síelő is volt – bekerült például az olimpiai keretbe is. Donald J. Trump a második férje volt, akit még kettő követett.
Marla Ann Maples tévés személyiség, aki 1989-ben találkozott Trumppal. Négy évvel később megszületett lányuk, Tiffany, egy hónapra rá pedig össze is házasodtak. Az esküvőre ezer vendéget hívtak meg, végül 1997-ben külön költöztek, 1999-ben pedig elváltak.