Média

Kulcsfigurák távoznak a 168 Órától

Felmondott Jolsvai András, az ellenzéki hangvételű hetilap főszerkesztő-helyettesese, Mester Ákos volt főszerkesztő pedig távozott a tulajdonos Brit Média tanácsadó testületéből - tudta meg a 24.hu. A jövő héten írják alá az új főszerkesztő-helyettes, Lakner Zoltán szerződését. Lakner portálunknak azt mondta, bízik benne, hogy a cég körüli bizonytalan helyzet hamarosan rendeződhet.

Felmondott Jolsvai András, a 168 Óra hetilap főszerkesztő-helyettesi pozícióját 1997 óta, azaz 19 éve betöltő újságíró a Telegráf Kft.-nél, a hetilap kiadójánál, valamint Mester Ákos is távozik a Telegráf Kft.-t tulajdonló Brit Médiától – tudta meg a 24.hu. 

Jolsvai András. Fotó: facebook
Jolsvai András. Fotó: facebook

Információnkat telefonon Jolsvai András is megerősítette. Arra a kérdésünkre, hogy ki kezdeményezte a váltást, elmondta, hogy ő maga, de döntése hátteréről hiába kérdeztük. Azért rákérdeztünk arra is, van-e esetleg összefüggés a döntése és aközött, hogy a napokban portálunkon megjelent, hogy Megyeri András Jonatánt, a Telegráf Kft.-t felvásárló Brit Media és a Telegráf Kft. (volt) ügyvezetőjét a bíróság 5 évre eltiltotta a cégvezetéstől, illetve a kiadónál a sajtóhírek alapján késnek a fizetések is, de Jolsvai nem kívánt reagálni ezekre.

A 24.hu információi szerint Jolsvai András utódja Lakner Zoltán politológus lesz, amit már be is jelentettek a szerkesztőségben. Kerestük az ügyben Laknert, hogy a terveiről kérdezzük. Azt mondta, örül, hogy részt vehet egy nagyon jó hetilap újraformálásában.

Ahogyan elemzőként, tanácsadóként is egy meghatározott értékrend szerint dolgoztam, úgy ezt fogom továbbvinni itt is, mivel erre igény mutatkozott a kiadó részéről.

Megkérdeztük azt is, nem bizonytalanítják-e el a Telegráf és a Brit Média körüli negatív fejlemények, például az anyagi problémák, amiről hallani lehetett. Erre Lakner így felelt:

Sok szempontot mérlegel az ember ilyen helyzetben, de az a várakozásom, hogy az anyagi és egyéb problémák rendeződni fognak. Ahogy látom, a szerkesztőség nagyon is a munkára koncentrál.

24.hu / Neményi Márton
Lakner Zoltán 24.hu / Neményi Márton

Vannak más változások is. Mester Ákos, a lap egykori főszerkesztője ugyancsak felmondott. Ő legutóbbi pozíciójában a 168 Órát felvásárló Brit Media Kft.-nél tanácsadó volt, amire azután kérték fel, hogy a hetilap éléről idén, 27 év főszerkesztést hátrahagyva április elsején távozott.

Ezzel kapcsolatban Mester Ákos telefonon azt mondta a 24.hu-nak, hogy valóban ő kezdeményezte a változást. A távozása okait firtató kérdésünkre annyit mondott, hogy azt leírta a felmondólevelében, de azt nem a nyilvánosságnak szánta, így nem kíván ennél többet elmondani, majd a megértésünket kérte.

24.hu / Neményi Márton
Mester Ákos idén áprilisban. 24.hu / Neményi Márton

A belga Brit Europe Foundation nevű alapítvány és Megyeri András Jonatán által megalapított Brit Media Kft. tavaly októberben vásárolta fel a 168 Órát, de a Klubrádió Zrt.-ben is folyamatosan tulajdonrészt vettek. Terveik között több más hazai médium megvásárlása is szerepelt, így például tudható, hogy az Origót is megvették volna. Ez azonban nem jött össze, hiszen azt végül a New Wave Media Kft. kebelezte be. Nagy kérdés, hogy mi lesz a cég terveivel azok után, hogy anyagi gondjaik vannak. Ennek kapcsán, valamint az eltiltása miatt többször is kerestük Megyeri András Jonatánt, aki egy hangfelvétel alapján továbbra is tevőlegesen részt vesz a Brit Media és a Telegráf működésében, de későbbre ígért visszahívást. Ez a megbeszélt időpontban azonban nem valósult meg, és újbóli kapcsolatfelvételi kísérletünkre azóta nem reagált. Amennyiben sikerül vele beszélnünk, arról természetesen beszámolunk.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik