Pénzügy

Minden negyedik magyar hűtőszekrény több, mint tízéves

hutoszekreny(210x140).jpg (hűtőszekrény, )
hutoszekreny(210x140).jpg (hűtőszekrény, )

Majdnem minden ötödik televíziót és mosógépet, illetve közel minden negyedik magyar háztartásban található hűtőszekrényt több mint tíz éve cseréltek le utoljára, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb 18 év feletti lakosságra súlyozott felméréséből.

A legtöbb elöregedett készülék Heves és Békés megyében található, Győr-Moson-Sopronban ezzel szemben jóval magasabb az újabb televíziók, hűtőszekrények és mosógépek száma.

A lakosság egyre környezettudatosabb, a még működő háztartási gépeket sokan váltják be csereakció keretében vagy ajándékozzák tovább családi körben. A mobiltelefonhoz viszont akkor is ragaszkodunk, ha már újat is vásároltunk belőle.

A csereakciókat a kormány is támogatja, legutóbb idén nyáron a közép-magyarországi régióban 500 millió forintot adtak a cserére. Ezek szinte már a kiírás pillanatában elkelnek, annyi a jelentkező.

A felmérés arra is kíváncsi volt, hogy a hazai lakosság szerint inkább az egyéneken vagy inkább a nagyvállalatokon múlik-e környezetünk jövője. A válaszadók egyetértettek abban, hogy a környezettudatos szemléletmód mindkét féltől elvárható, 84% továbbá azt is kiemelte, hogy ehhez elengedhetetlen a következő generációk környezettudatos nevelése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik