Belföld

“Ez előbb-utóbb tragédiához fog vezetni” – mondta a körúti robbantó hozzátartozója 15 éve

Mint ismert, alig hét éves korában elrabolta az apja P. Lászlót és húgával együtt Dél-Amerikába hurcolta őket, mert attól félt, hogy a bíróság az anyának ítéli majd őket.

A Fókusz a gyerekek eltűnése után bő három héttel számolt be a családi tragédiáról.

Tudtam, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. Már a gyermekek is érezték, voltak ennek előjelei, hiszen Lacika is olyanokat mondott, hogy a jövő karácsonyt már az apánál fogja tölteni és hogy nagyon fél ettől, ő ezt nem szeretné

– mondta akkor az egyik hozzátartozó.

Egy másik megszólaló úgy fogalmazott, nem lehet, hogy egy ember ennyire kegyetlen legyen, mert az előbb-utóbb megbosszulja magát.

Ez előbb-utóbb tragédiához fog vezetni, mert a gyerek emlékszik

– tette hozzá.

A riport szerint az apa akkoriban bántalmazta feleségét és féltek tőle gyerekei is.

Az édesanya ügyvédje most az RTL Klubnak elmondta, miután hazajöttek Dél-Amerikából a nagyobbik gyermek az apjával szeretett volna maradni és idestova tíz éve nem találkozott az anyjával.

A robbantó egyébként péntek óta előzetesben van, múlt szerdán fogták el.

Kiemelt kép: Berecz Valter 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik