Van Kaposváron, a Pécsi utcában egy általános iskola, ami voltaképp elég feleslegesen van ott. Merthogy elég kevés gyerek jár oda és azok többségében romák. A két dolog összefügg a Roma Sajtóközpont Indexen megjelent cikke szerint: ugyanis ez egy szegregált iskola, aminek bírósági határozat szerint sem szabadna (így) léteznie.
Több mint hat éve mondta ki a bíróság a jogellenes elkülönítést, de változás azóta se történt, minden évben indulnak új osztályok. Ezért az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) pert indított ismét, sőt komplex intézkedési tervet is kidolgozott a szegregáció felszámolására.
A perben döntött a Pécsi Ítélőtábla: a jogerős ítélet megállapította az egykori és mostani fenntartó (ez utóbbi a Klik) jelenleg is fennálló mulasztásos jogsértését, de az Emberi Erőforrások Minisztériumát is elővette, mert az nem tett meg minden a roma gyerekek diszkriminációja ellen.
Ujlaky András, a CFCF kuratóriumi elnöke szerint mérföldkő az ítélet. Épp az alapítvány miatt zajlik most kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben az iskolai szegregáció miatt. A Klik úgy reagált az ítéletre, hogy tavaly elindítottak egy progamot, hogy minél több családnak tegyék vonzóvá az iskolát.