Gazdaság

A jövő évi költségvetés

egyeztetése közben a tavalyinál sikeresebb kommunikációt folytat a koalíció. Ennek köszönhetően a pártpolitikusok uralják a médiát, a pénzügyminisztériumi szóvivők pedig hallgatnak. Draskovics Tibornak mintha elődjénél jobban sikerülne kordában tartani a minisztériumi apparátust, legalábbis eddig el tudta zárni a nem kívánt kiszivárogtatások csapjait.

Így most nem a nyugdíjasok vagy az ingatlantulajdonosok idegeit borzolja hevenyészett szakértői ötletkísérletekkel a PM, hanem az augusztusi szabadságolási hangulatot vezetik fel amúgy megalapozottnak aligha nevezhető politikusi kívánságlisták. Az adókulcsok és -szintek körüli villongások egyrészt arra teremtenek jó alkalmat, hogy a kisebbik koalíciós párt tovább acélosítsa az európai parlamenti választások kapcsán kialakított adócsökkentő profilját. Másrészt a szocialistáknál a vereség utáni nyári interregnumban előtérbe kerülhetnek azok, akik a „kisemberek pártjaként” treníroznák az MSZP-t 2006-ra. Nem könnyű feladat, mivel ezen a demagógiával telített piacon egyre keményebb konkurenciát támaszt a Fidesz.

Draskovics Tibor – megint csak okulva László Csaba példáján – mégsem söpörheti le egyszerűen a kormányfrakciókból érkező igényeket. Nem véletlen, hogy múlt heti sajtóértekezletét több médium is úgy értelmezte: a miniszter hajlik a 48 százalékos adókulcs bevezetésére. Ám a tárca gyorsan pontosított. Valójában a miniszteri üzenet lényege, hogy több mint 2 százalékponttal csökkenteni kívánják jövőre az állami újraelosztás szintjét, valamint a konvergencia-programnak megfelelően, 4,1 százalékos hiánnyal számolnak. Ezen keretfeltételek mellett lehetne alkudozni adókulcsokról és sávokról, s ami feltehetőleg még fontosabb, a kedvezmények, jóváírások megvonásáról, illetve kiterjesztéséről. Minderről a tavalyinál sokkal diszkrétebben folynak a pénzügyminisztériumi háttérszámítások.

Igaz, mint a miniszterelnöktől tudjuk, politikai költségvetés készül. A tervezést azonban legalább annyira behatárolja az idei tényleges, mint a jövő évi megjelölt hiány. Még egyszer a kormány aligha játszhatja el a nemzetközi piacok – a féléves deficitadatok ismeretében amúgy is erős kételyektől övezett – bizalmát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik