Közélet

Műpénisszel verte át a barátnőjét egy nő: megsemmisítették a súlyos ítéletet

Bűnösnek talált és nyolcévnyi börtönre ítélt a bíróság, egy 25 éves nőt szexuális zaklatásért még tavaly novemberben, Nagy Britanniában, Chesterben. Gayle Newland beleszeretett az egyik barátnőjébe, elhitette vele, hogy valójában férfi, majd többször lefeküdt vele.

Előre meghozott ítélet

Newland, aki elájult az elsőfokú ítélet kihirdetése közben, fellebbezett. Miután egy három bíróból álló tanács felülvizsgálta az eljárást, az ítéletet megsemmisítették, és elrendelték az ügy újratárgyalását. Az indoklás szerint, az ügy eredeti bírája már a tárgyalás megkezdése előtt teljesen magáévá tette az ügyészség álláspontját, így Newlandnek esélye sem volt arra, hogy az ügyében kiegyensúlyozott ítélet szülessen.

A határozatot kihirdető Hallett bírónő azt mondta, nehéz szívvel hozták meg a végzést, mert a sértettet és a vádlottat megviselte az eljárás, amit most újra végig kell csinálniuk, de nem volt más megoldás. Dutton bíró jegyzőkönyvezett kérdéseiből, és kommentárjaiból egyértelműen kiderül, hogy az elsőfokú ítélet nem volt fair. A bírónő emlékeztetett azonban arra is, hogy a vádlott aligha számíthat felmentésre, hiszen beismerte, hogy egészen sűrű hálót szőtt hazugságokból, hogy a sértett bizalmába férkőzzön.

Szerepjáték

Gayle Newland (fotó: Twitter)
Gayle Newland (fotó: Twitter)

Galyle Newland már 13 éves korában kreált magának egy hamis, internetes személyiséget, mert úgy érezte, lányként sokkal nehezebben boldogul, ha lányokkal akar kommunikálni. Kye Carlos Fortune először csak egy név volt, amit a különböző chatszobákban használt, ahogy közösségi portálok fejlődésével azonban komplett második személyiséggé fejlődött, akinek kitalált élete, sőt, képzeletbeli családja is volt. A végére a jó családból származó, magániskolákba járó Gayle kettős életet élt.

A sértett először Gayle Newlandet, a nőt ismerte meg, akivel ugyanabba az iskolába jártak. A tárgyaláson azt mondta, hogy épp azért fogadta el a számára vadidegen Kye barátfelkérését a Facebook-on, mert látta, hogy Gyle a közös ismerősük, így megbízhatónak gondolta a srácot. A fiatal nő 2011-ben lépett kapcsolatba a fiktív férfival, majd 2013 februárjában személyesen is találkoztak.

A sértett azt mondta, azért nem ismerte fel a férfiben Newlandet, mert elmaszkírozta magát, a hangját elmélyítette, a hosszú haját sapka alá rejtette, a melleit ragasztószalaggal a testéhez préselte, sőt, bő ruhái alatt mindig szoros fürdődresszt hordott, hogy a vonalait tompítsa. Mivel mindez nem lett volna elég, Kye, vagyis Gayle ahhoz is ragaszkodott, hogy nem találkozhatnak nyilvános helyen, és a lánynak folyamatosan egy szemmaszkot kell viselnie. Erre az volt Kye magyarázata, hogy egy életmentő agyműtétje miatt nagyon szégyenlős.

Normális párkapcsolat

A nő szerint, ettől függetlenül t normális, férfi-nő párkapcsolatban éltek. Sokszor csak beszélgettek, vagy egymást átölelve feküdtek az ágyon. Amikor szexre került a sor, Kye-nak volt még egy feltétele: a lány nem érinthette meg a péniszét. A sértett azt mondta a bíróságon, hogy akkoriban ezeket a dolgokat észre sem vette, annyira elkeseredetten vágyott a szerelemre. A kapcsolatnak akkor szakadt vége, amikor a tízedik alkalommal, szex közben a nő nem bírt magával, letépte magáról a szemmaszkot, és meglátta, hogy a partnerén egy felcsatolható műpénisz van.

Gayle Newland azzal védekezett, hogy az áldozat valójában végig tudta, hogy vele jár együtt. Azt mondta, azért játszottak mindvégig szerepjátékot, mert mindketten a leszbikusságuk elfogadásával küzdöttek. A másodfokú bíróság is úgy vélte, nagyon nehezen hihető az, hogy áldozat semmire sem gyanakodott.

Az elsőfokon eljáró bíró azonban ezt sem vette figyelembe, ahogy a védelem többi érvét sem. Azt például, hogy Newlandet az élete során öt különböző pszichés zavarra, többek között szociális szorongásos zavarral diagnosztizálták.

Börtönök

A sértett úgy fogalmazott, hogy Gayle Newland megérdemli a börtönt, mert azzal, amit tett egy láthatatlan börtönbe zárta. Fel kellett számolnia a kapcsolatot a barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal, akiknek mesélt a férfiról, akivel együtt járt. Úgy érzi, be sem teheti többé a lábát a városba, ahol egykor boldog volt. Azt mondta, ez a börtön, neki életfogytig tart majd.

Dutton bíró abszolút magáévá tette az álláspontot, így hiába könyörgött Newland felfügesztett büntetésért, letöltendőt kapott, ráadásul nyolc évet. Meglehetősen súlyos ítélet ez, különösen a bíró korábbi, például pedofil bűncselekmények ügyében hozott ítéleteinek tükrében. Egy tanár, aki 24 fiút zaklatott, 8 és 13 év közöttieket, hat és fél évet kapott tőle. Michael Ferrel négy év, nyolc hónapot kapott, miután megerőszakolt négy 13 éves lányt, akik közül az egyik teherbe esett, és öngyilkosságot kísérelt meg.

A másodfokú bíróság ezeket is figyelembe vette, amikor Newland ügyének újratárgyalása mellett döntött.

(Daily Mail, Chester Chronicle)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik