Foci

A svédek ellen búcsúzik a válogatottól Király Gábor és Juhász Roland

A magyar válogatott november 15-én a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen Budapesten.

Válogatottunk november 13-án játssza idei utolsó vb-selejtező mérkőzését, az ellenfél az andorrai csapat lesz a Groupama Arénában. Két nappal később, november 15-én szintén pályára lép a nemzeti együttes, mégpedig Svédország ellen, ugyancsak a Fradi stadionjában.

A mérkőzés megfelelő alkalom lesz arra, hogy méltóképpen búcsúztassák el a közelmúlt emblematikus labdarúgóit, Király Gábort és Juhász Rolandot, akik visszavonulnak a válogatottól -írja az mlsz.hu.

A svédek elleni találkozó – amellett, hogy az utóbbi évtized meghatározó labdarúgóinak a búcsújátéka lesz – fontos állomása a magyar csapat felkészülésének is. Bernd Storck szövetségi kapitány kifejezetten erős ellenfelet keresett erre az időpontra, és az idei Európa-bajnokságon is szereplő skandináv együttes megfelel ennek a kritériumnak.

Storck kiemelte: a svédek elleni találkozó fontos szakmai célokat szolgál, hiszen a tavaszi vb-selejtezőkre való felkészülés, valamint a fiatal labdarúgók beépítése szempontjából minden egyes felkészülési mérkőzésnek komoly szerepe van.

A svéd válogatott jó formában szerepel az ősszel, három forduló alatt megszerzett hét pontjával vezeti csoportját, holtversenyben a franciákkal. A mieink elleni mérkőzés előtt négy nappal, november 11-én éppen Franciaországban játszik vb-selejtezőt a Janne Anderson vezette skandináv együttes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik