Nagyvilág

Berlini repülőtéren robbantott volna a chemnitzi pokolgépes terrorista

Valószínűleg Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet végrehajtani a Lipcsében hétfőn elfogott szíriai férfi, aki pokolgép készítésén dolgozott - közölte az este a német belföldi hírszerzés vezetője.

Korábbi híradások szerint három honfitársa ismerte fel és fogta el a szászországi városban a szír állampolgárságú férfit, akit már országszerte köröztek robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt.

Hans-Georg Maassen, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a hírszerzés forrásai még szeptember elején jelezték, hogy az Iszlám Állam szervezete támadásra készül Németország közlekedési hálózata ellen. Az elhárítás kémeinek múlt csütörtökön sikerült rábukkanniuk a gyanúsítottra Szászországban, azonosították őt, és folyamatos megfigyelés alá helyezték – mondta el Maassen.

Másnap észleltük, hogy forró ragasztót vásárol egy diszkont üzletben. És ekkor azonnal megtettünk minden intézkedést, ami egy rajtaütéshez kell, mert feltételeztük, hogy ez az utolsó, még hiányzó vegyi összetevő a pokolgép elkészítéséhez

– idézte fel a német belföldi hírszerzés főnöke. Maassen arról is beszélt az ARD-nek, hogy a kezdeti értesüléseik vonatok elleni támadások előkészítésére utaltak, de később világossá vált számukra, hogy a szír férfi Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet elkövetni.

Szakértő bombakészítő

Peter Frank német főügyész megerősítette hétfőn, hogy a vádak súlyossága miatt hivatala vette át a nyomozás vezetését.

A veszély mértékét jól jellemzi az a tény, hogy olyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot készített, amelynek összeállításához különleges szakértelemre van szükség, és nagyon nagy mennyiséggel dolgozott

– mondta a főügyész az ARD tévé A nap témája című hírműsorában.

A 22 éves, szíriai állampolgárságú Dzsaber al-Bakrt – aki tavaly februárban menedékkérőként érkezett Németországba – szombaton kora hajnalban már megpróbálták őrizetbe venni egy chemnitzi lakótelepen, de a rendőrök akkor még csak azt tudták, hogy melyik épületben tartózkodik, de azt nem, hogy melyik lakásban. A férfi közben távozott az épületből, és nem sikerült őt feltartóztatni. Lakásában 1,5 kilogramm robbanószert foglaltak le, valamint olyan tárgyakat, amelyek alkalmasak robbanómellény készítésére.

A német hatóságok hétfőn arról is beszámoltak, hogy a lakásban talált aceton-peroxid (TATP) vegyületet használták az öngyilkos merénylők a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokban, s hozzátették, hogy a vélhetően az Iszlám Állam által inspirált gyanúsított a párizsi és a brüsszeli merényletekhez hasonló támadást akarhatott elkövetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik