Korábban már beszámoltunk róla, hogy már három büntetés-végrehajtási intézetben is készítenek műsorokat a fogvatartottak, hogy ezzel segítsék elő a társadalomba történő visszailleszkedésüket (vagy ahogy ezt hivatalosan mondják: a reintegrációjukat), illetve ennek készítésekor új, a börtön falain kívül is kamatoztatható médiaismeretekre tegyenek szert. Jelenleg a börtönben lévő fogvatartottakhoz szólnak az adások, vagyis a váci börtönben a nemrég Dr. Szegő Tamás különdíjat nyert műsort is készítő Rács FM, Győrött a felnőtt férfi fogvatartottaknak a Sing Sing FM Győr, illetve a budapesti Gyorskocsi utcában a Hessz FM-en női fogvatartottak által készített műsorok.
Most viszont arra készülnek a BVI-intézetekkel közösen a rádiók működtetését elősegítő Adj Hangot Egyesület munkatársai, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tesznek majd olyan műsorokat, amelyek a rácsokon kívülieknek is érdekesek lehetnek.
Ezekből vennék meg a fejhallgatókat, a mikrofonokat, a kábeleket, a hangkártyákat, a szükséges akusztikai elemeket. (A még körülbelül két hétig tartó gyűjtés az Adjuk Össze közösségi adománygyűjtő oldalon indult, Börtönrádió szabadon címmel.)
Irodalmi műsorok, portrébeszélgetések
A nagyközönségnek szánt műsorok célja, hogy bepillantást engedjen ebbe a nagyon zárt világba, és megjelenítse azokat a történeteket is, amelyekről kevesebb szó esik: az emberségről, a barátságról, a jóvátételről és az újrakezdésről.
Az Adj Hangot Egyesület 2014-ben, brit mintára kezdte el meghonosítani hazánkban a börtönrádiózást. Börtönrádió jelenleg egy zárt láncú, csak a fegyintézetek lakói által fogható rádióprogram, melyet a fegyintézet lakói készítenek, tapasztalt újságírók, pszichológusok, illetve egyéb segítő szakmákban működő szakemberek által nyújtott tréning után, azok szerkesztői és segítői közreműködésével, maximálisan figyelembe véve a fegyintézet biztonsági előírásait, etikai irányelveit. A Börtönrádió célja, hogy a fogvatartottak aktív közreműködésével olyan belső információs és kommunikációs fórumot biztosítson a fogvatartottak számára, amely segít a feszültség csökkentésében, a konfliktuskezelésben, valamint hatékony segítséget nyújt a szabadulás utáni reintegrációjában.