Gazdaság

Megszűnhet a Szép-kártya

szép-kártya (szép-kártya)
szép-kártya (szép-kártya)

A Magyar Nemzet információi szerint a kormány 2018 januárjával megszünteti a Szép-kártyát, népszerű béren kívüli juttatást.

Az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után a magyar kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya (Szép-kártya) mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is – értesült a lap kormányközeli forrásból.

Mivel a Szép-kártya a turizmus növekedésének motorja, többször is keresték az idegenforgalmi ágazatot kormánybiztosként felügyelő Bienerth Gusztávot, de lapzártáig nem kommentálta az információt.

A lap által megkérdezett szakértők egy emberként foglaltak állást a pihenőkártya létjogosultsága és megmaradása mellett.

Üzletileg és társadalmilag is működő modell a Szép-kártya rendszere, a józan ész azt diktálja, hogy ez maradjon a béren kívüli juttatások alappillére

– fogalmazott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára. Dávid Ferenc kifejtette: évente 80-90 milliárd forintot tesz ki a pihenőkártya forgalma, a felhasználók száma pedig meghaladja az 1 millió munkavállalói utalványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik