Mobil

Felrobbant egy iPhone 7 Plus is

Úgy tűnik, az iPhone 7 szolidaritást vállal a Galaxy Note 7-tel, még ha csak egyetlen modell erejéig is.

A Samsung rendesen megküzd a robbanós Galaxy Note 7 történettel, de úgy tűnik, míg az Apple rajongók hatalmasakat kacagnak, és bizony néhány androidos is inkább az iPhone 7 felé fordult, azért az almás világban is előfordul, hogy valami a levegőbe repül.

Futótűzként terjed a neten annak az iPhone 7-nek a képe, ami szemmel láthatóan egy kisebb robbanás képében távozott a túlvilágra, bár most még csak erről az egy esetről tudni, amit egy bizonyos “kroopthesnoop” nevű felhasználó közölt Redditen. “Valami történt a gyár és a leszállítás között”, írja ő, ami arra utal, hogy a telefon nem töltés közben semmisült meg, hanem csak úgy, magától, az utaztatás közben.

iphonefire

A felhasználó az eredeti poszt közlése után nem sokkal jelezte, hogy máris jelentkezett nála az Apple texasi irodája, ahonnan azt az ígéretet kapta, hogy hamarosan felveszik vele a kapcsolatot. Az illetőt egy órán belül hívták is, és azt a megnyugtató információt kapta, hogy az AT&T-vel egyeztetve rövid időn belül kap egy új készüléket.

Az Apple modelljében használt akkumulátorok elméletileg rendkívül biztonságosak (de ugyanezt gondoltuk a Galaxy Note 7-ről is), ennek ellenére korábban már láthattuk, hogy azért az iPhone sem mindig szereti, ha utángyártott (ebben az esetben értsd: gagyi) töltővel használják, mert ilyenkor ő is képes lángra kapni. A nagy kérdés most az, hogy ez az eset egyedi, elszigetelt sztori-e, vagy esetleg a Note 7-hez hasonló, szerencsétlen események első epizódja.

Éppen ezért egyelőre nem kell attól tartani, hogy az Apple is kénytelen lesz dollármilliárdokat jelentő bukóval visszahívni és lecserélni a készülékeit, mint ahogy kénytelen volt megtenni a Samsung, bár az egyetlen helyes megoldás tényleg ez volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik