Tudomány

Úgy tűnik, a dongók is érezhetik a boldogságot

Az emberek szemében a dongók egyszerű élőlények: csak zümmögnek virágtól virágig, nektárt szürcsölgetve. Egy új kutatás azonban rámutat, hogy a poszméhek sokkal összetettebb rovarok, mint korábban hittük: képesek egyfajta boldogságot érezni.

Clint Perry, a londoni Queen Mary University kutatója úgy gondolja, az állatok érzelmeinek felmérésére a legegyszerűbb módszer a döntéshozataluk vizsgálata – már csak azért is, mert nem lehet velük kérdőíveket kitöltetni. Egy korábbi kutatásban például 60 méhet helyeztek egy gépbe, amely hevesen rázta őket – a rovarok természetesen nem sérültek meg. A trauma után a szakértők megfigyelték, hogy az állatok sokkal pesszimistább döntéseket hoztak táplálékszerzés közben.

Perry szerint kísérletsorozatuk az első olyan kutatás, amely a poszméhek “boldogságát” vizsgálta. A szakértő csapatával 35 rovart tanított meg arra, hogy hogyan tájékozódjanak egy arénában, amely egy műanyagcsőhöz csatlakozik.

Mikor az alagút egy kék virággal volt megjelölve, az élőlényekre egy cukros folyadékkal teli üvegcse várt a cső végén; ha viszont zöld virágot láttak, nem számíthattak jutalomra. Miután a dongók megismerték a színek jelentését, a kutatók cselhez folyamodtak: csak egyféle, egyszerre zöld és kék árnyalatú virágot kezdtek el használni a korábbi két növény helyett.

A változás láthatóan megzavarta a poszméheket, átlagosan 100 másodpercig köröztek az alagútnál, mielőtt berepültek volna – néhányan végül a kint maradás mellett döntöttek. A rovarok felének azonban a kísérlet megkezdése előtt cukros cseppeket adtak, ezek az élőlények csupán 50 másodpercig hezitáltak. Összességében a két csoport azonos távolságra és azonos sebességgel körözött a csőtől, ez pedig azt jelenti, hogy a gyorsabban döntő dongók nem felpörögtek a cukortól, egyszerűen pozitívabbak voltak.

Egy másik kísérletben Perryék póktámadást szimuláltak. A méhekre egy apró kar rontott rá, amely egy szivacs segítségével mozgásképtelenné tette a rovarokat. A cukorszirupot kapott dongóknak nagyjából 50 másodperccel rövidebb ideig tartott, hogy a trauma után ismét megkezdjék a táplálékgyűjtést.

A kutatók később olyan anyagot adtak a rovaroknak, amely blokkolja a dopamin hatását, ezzel pedig az agyba érkező jutalmazó jelek útját is elvágja. A lépéssel a cukor hatásai nyom nélkül eltűntek, ez pedig további bizonyíték amellett, hogy a szirup nem egyszerű energialöketet jelent.

A tesztsorozat az első, amely a dongóknál mutatott ki bizonyos pozitív érzelemre emlékeztető jeleket. Mégis könnyen elképzelhető, hogy a méhek boldogsága nem a cukortól eredeztethető. Geraldine Wright, a Newcastle University szakértője szerint komoly esély van rá, hogy a szacharóz valamiképp mégiscsak inkább a testre, semmint a “lélekre” hat.

(Via: ScienceNews)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik