Tudomány

2050-re már másnaposság nélkül rúghatunk be

A másnaposság végét jelentheti David Nutt, a londoni Imperial College kutatójának egyik újonnan kifejlesztett anyaga, az alcosynth. A vegyület elfogyasztása állítólag nincs semmilyen káros hatással - kivéve, ha valaki bulizás után szeret egy fél napot fetrengve tölteni.

Az alkohol igen gyakran kerül elő a bulikban, kellemes pillanatokat okozva. Egy-egy végigmulatott éjszaka után azonban sokan kívánják azt, bárcsak képesek lettek volna a mértéktartásara. Nem is csoda: az alkoholmérgezés kifejezetten kellemetlen érzetet okoz – és akkor a hosszútávú káros hatásokról még nem is beszéltünk.

David Nuttnak elege lett az italhoz köthető megbetegedésekből, és úgy döntött, keres valamilyen megoldást. A szakértő az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy megtalálja azt az alternatívát, amelytől az emberek ugyan jól érzik magukat, viszont nem károsítja a szervezetüket. Nutt listáján jelenleg 90 potenciális vegyület szerepel, a kutató szerint ezek közül bármelyik beválhat.

A kiemelt anyagok közül most kettőt tesztelnek. Nutték arra kíváncsiak, hogy a szerek mennyire hatásosak, illetve, hogy valóban fogyaszthatók-e negatív hatások nélkül is. Ha a vizsgálatok sikeresek lesznek, a legmegfelelőbb anyagot alcosynth fantázianéven fogják piacra dobni.

Egy interjúban Nutt azt mondta, reméli, hogy találmánya 2050-re teljesen kiszorítja majd az alkoholt a szórakozóhelyek kínálatából. Ha ez nem is valósul meg, az viszont nem lehetetlen. hogy a jövőben a whisky és a gin mellett alcosynth is kerül majd a koktélokba, megszabadítva a vendégeket a másnaposság gyötrelmeitől. Az új anyag ugyanis rendkívül sokrétű, gyakorlatilag bármilyen italba belekeverhető, a mojitótól a Tom Collinsig.

Bár Nutt egyelőre nem árulta el a titkos receptet, korábban beszélt már egy összetevőről, a 3-metoxi-aminoindánról, amely állítólag az alkoholhoz hasonlóan oldja a gátlásokat és segít ellazulni. Jó hír, hogy az anyag kalóriamentes, így használatával a fogyókúrázók is beszállhatnak majd a bulizásba.

Az alcosynthnek van még egy, eddig nem említett pozitívuma: nem lehet túladagolni. Nutt szerint egy bizonyos szint után egy újabb feles már nem fogja részegebbé tenni a fogyasztót. Ez alapján kizárt dolog, hogy az ember annyit igyon, hogy végül önmagában, vagy éppen másokban tegyen kárt.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik