Belföld

Kötéltáncot jár, de megmenekülhet a pécsi hospice-ház

A pécsi Dóri Ház nagy nehezen megkapta az ötmilliós támogatást a kormánytól, de a NAV egyből le is csapott négymillióra.

Végre rendeződtek a pécsi gyermekhospice-ház körüli anyagi problémák, a Dóri Ház folyamatosan képes működni – írja a Bama.hu. Július közepén voltak gondok az intézményben, nem érkezett meg az ígért kormányzati ötmillió forint, amit a működtető Szemem Fénye Alapítvány kapott volna. Ezért a nővérek, orvosok, terapeuták bérét se tudták kifizetni.

A pénz azóta megérkezett, sőt adományokat is küldtek a háznak.

A történet azonban nem ilyen szép. Mivel március óta nem jött meg a pénz, tartozás halmozódott fel a NAV felé. Így az ötmillióból négymilliót egyből be is hajtott az adóhatóság. Az egyszázalékos adományokból idén 41 millió forintra számítanak, ez fedezné a működési költségeket, és az adósságaikkal is le tudnának számolni nagyrészt.

Jótékonysági, ún. charity shopokat is nyitnának a jövőben, valamint országszerte mintegy ezer helyen cukorkákat helyeznének ki. Egy cukor 500 forintba kerülne. Ezekből pluszbevételeket tudnának kicsiholni. Gyura Barbara, az alapítvány vezetője szerint elektromos elszívóra és ágyakra is szükségük lenne, na meg szakápolókra, adományszervezőre, pályázatíróra és üzletkötőre.

Mellesleg a Dóri Ház megsegítésére szervezett pécsi jótékonysági koncert elmarad, mert nem fogytak a jegyek és a hangosítást végző cég visszalépett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik