Még keresi a rendőrség azt a nőt, aki munkahelye, egy McDonald’s mellett vert szét az őt filmező vendégek szeme láttára egy fiatal anyukát, az amerikai New Jersey-ben található Salem városában – jelentette a helyi sajtó. Az esetről videofelvétel készült, amelyet a rendőrség tett közzé, miután felkerült a Facebookra, ahol csak egy rövid ideig volt látható, mielőtt leszedték.
A felvételen – amelynek megtekintését csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk – látni lehet, hogy az áldozatánál jóval nagyobb Latia Harris egymás után üti nagy erővel a földön fekvő ,Catherine Ferreira fejét, majd megrugdossa. Bár többen is végignézték a verést, csak egyvalaki volt, aki segíteni próbált. Az áldozat kétéves fia, aki kétségbeesetten rugdosta a támadó lábát, hogy megállítsa a verést. A kisgyereket végül nem bántotta a nő, de volt egy pillanat, amikor azzal fenyegette meg Ferreirát, hogy a kisfiút is fejen rúgja.
A kedden történt esetről szóló beszámolók és az áldozat elmondása szerint munkahelyi pletykák vezettek az összetűzéshez a két nő között, akik korábban egy helyen dolgoztak. Ferreira a verés miatt látási sérüléseket szenvedett, eltört az orra és arcát zúzódások és kisebb sérülések nyomai borítják. Elmondása szerint a mentőre egy órát kellett várnia.
Közben a rendőrség elfogatóparancsot adott ki Harris ellene, aki ellen súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást, és várhatóan újabb vádakat is fognak emelni ellene. A nőt a legfrissebb, csütörtök esti rendőrségi nyilatkozatok szerint még nem sikerült kézre keríteniük.
Catherine Ferreira és bátor kisfia
Fotó:CBS
Az amerikai sajtóban nagy visszhangot kapott eset kapcsán sokan illették keresetlen szavakkal a szemtanúkat, akik csak álltak és mobiltelefonjaikkal videóztak, ahelyett, hogy leállították volna a jelenetet. Az áldozat ugyanakkor védelmébe vette a verést végignéző embereket. Szerinte azok csak gyerekek voltak, és nem „szörnyetegek”, ahogy azt sokan látják. Ferriera szerint a „kölykök” nem gondolták, hogy amit látnak nem csak egy kis verekedés, hanem egy annál jóval súlyosabb támadás.