Közélet

Teljes zűrzavarba taszítja a metrópótlást a lobbiharc

Kormányhoz közel álló érdekkörök marják egymást a cafatokért. Nagyjából így jellemezhető, ahogy annak az eldöntése zajlik, hogy ki és hogyan pótolja majd a 3-as metró felújítása alatt a földalattit. A harcban szerephez jut Varga Mihály, Habony Árpád, Rogán Antal, Pintér Sándor és úgy tűnik, hogy csak lózungok szintjén a magyar buszgyártás. Eközben egyre nőnek a költségek és egyre értelmetlenebbek a kiszervezések.

Totális káosz alakult ki a kormányhoz közeli érdekcsoportok vetélkedése miatt a BKK busztendere körül – írja az Index. A 3-as metró a tömegkatasztrófa felé száguld, fel kéne újítani, de ahhoz meg kéne a metrópótlás miatt rengeteg busz. A BKK ugyan megpályáztatott 150 buszt működtetésre, be is futott a lengyel Solaris és a magyar Mabi Busz, de a kormány egy tollvonással érvénytelenítette ezt.

Tette mindezt úgy, hogy a magyar buszgyártás fellendítésére hivatkozva golyózott ki egy magyar buszgyártót a tenderből.

Aztán jöttek a furábbnál furább esetek. Először közölték, hogy egy cégnek kéne kiszervezni az egész projektet, pályáztatásostul, üzemeltetésestül, mert így majd fellendül a magyar buszipar. Tarlós István főpolgármester szerint ez viszont nagyon durva pluszköltséget jelentene:

a 13 milliárdos eredeti koncepció helyett 23 milliárd forintba fájna a kiszervezés.

Ebbe csak úgy ment bele a főváros, ha a kormány vállalja a különbözet kifizetését. A BKK közben jelezte a tenderen elindult cégeknek, hogy szeptember 11-ig mutassanak be gyártói kötelezettségvállalást, ami szerint 5 hónap alatt 50 buszt is forgalomba tudnak állítani, két hónap alatt még 50-et és még két hónap alatt még 50-et. A buszvásárlásra ráadásul nehezen adnak hitelt a bankok, maximum úgy, ha a menő nyugati buszokat szereznek be, amiket utána jó áron tovább tudnak adni.

Vargától Habonyon át Pintérig

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felhorgadt a BKK fenti üzenetén, ami az általa kedvelt Mabit hozta volna hátrányos helyzetbe. Eredetileg amúgy a Mabi nyerte a pótlótendert, de a Solaris nagyon aláment árban, ezért csak a buszok egy része lett volna Mabi. Ezután kezdett el a cég kőkeményen lobbizni és mószerolni.

mabi busz (Array)
Mabi Busz

Az Index úgy tudja, hogy a metrópótlás kiszervezését egy másik érdekkör, Rogán Antal, Habony Árpád és Tombor András köre találta ki. Ők eleve próbálnak a fővárosba bekerülni, pl. a Közbeszerzési Kft.-n vagy a BKK-n keresztül. Gyorsan alapított is egy hozzájuk köthető céget a nyíregyházi Járku Tamás, ez lett a Budapest-Busz Zrt., sokak szerint ez nyerheti meg a kiszervezési tendert.

Ott van még az ITK Holding, aminek a Pintér Sándor belügyminiszterhez közel álló Kossa György a vezérigazgatója. Az ITK jóban van a Mercedesszel is, már szándéknyilatkozatot is aláírtak a Mercedes buszok gyártását tulajdonló EvoBusszal. Lehet, hogy a kormány hálából a Mercedes kecskeméti beruházásaiért tőlük szerez majd buszokat. Mellettük amúgy a régóta a BKK-nak járatokat üzemeltető VT Arriva is a bödön közelébe kerülhet.

Ez (nem) lesz

A cikk szerint ha a kormány tényleg magyar buszt akarna, akkor a Mabit kéne választania, csak az tud városi csuklós buszt gyártani Magyarországon. De a Mabi esélyei most csekélyek. Helyette a két erős pályázó olyan háttérből érkezhet, hogy nincs nagyvárosi tapasztalata, ráadásul 20 milliárddal drágábban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik