A jegybankelnök szerint pozitív fejlemény a kormány, a munkavállalók, és a munkáltatók közötti bérmegállapodás, amelynek révén a minimálbér csak 6 százalékkal, a bruttó bérek pedig 7-8 százalékkal emelkednek jövőre.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-nek elmondta: a jegybank monetáris politikájának alakításakor elsősorban azt tartja szem előtt, hogy Magyarország 2008-ban csatlakozhasson az euróövezethez. Vélekedése szerint a magyar gazdaságnak kedvezőa korai eurózóna-tagság. Amennyiben e tekintetben a piacok bizalma is növekszik, és az euró/forint árfolyam 250 forintra vagy az alá kerül, a központi bank mérsékelheti a jelenlegi 9,5 százalékos alapkamatot.
"Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy a piac elbizonytalanodik, a forint jelentősen gyengül, akkor a jegybank kamatemelésre kényszerül az inflációs célok elérése érdekében" - mondta.
A jegybank egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy jövőre szigorú költségvetésre van szükség. "Az MNB bízik benne, hogy a parlament előtt lévő tervezetet a képviselők megszavazzák, s így a visszafogottabb költségvetési költekezés következében sikerül szűkíteni a keresletet" - mondta. Járai Zsigmond hozzátette: az a legfontosabb, hogy az idei esztendőhöz képest legalább 1 százalékpontos keresletszűkítés valósuljon meg, annak ellenére, hogy az MNB szerint az államháztartás deficitje az idén és jövőre is nagyobb lesz a kormány által tervezettnél.

Ajánlott videó
- 16:37 „Köszönöm a futballnak, hogy ilyen boldoggá tett” – visszavonult a vb-és Eb-győztes spanyol támadó
- 16:16 Életveszélyessé nyilvánítottak egy iskolát Kincsesbányán, azonnal ki kellett üríteni
- 16:07 Az első modern sorozatgyilkosról készít sorozatot Nemes László
- 16:01 14 ember halt meg a legutóbbi orosz rakétatámadásban
- 15:56 Kevesen adnak ilyen extrát olcsó autó mellé, mint a Suzuki
- 15:54 Medián: a lakosság kétharmada támogatja az olimpiarendezést
- 15:51 Hujber Ferenc: Magyarországon meddig elfogadható, hogy a 11 éves lányommal közlik, hogy a szülei pokolra jutnak, mert nem hisznek Istenben?
- 15:50 15 milliós íróasztal és százmilliós földgömbök a Karmelitában
- 15:43 Az elmúlt 125 év legszárazabb kilenc hónapján vagyunk túl
- 15:24 Masszív szankciós listában állapodtak meg az uniós tagországok
- 15:22 Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve
- 15:22 Lift- és CT-hibák miatt akadozott két budapesti kórház sürgősségi ellátása
- 15:14 Ungár Péter: A traumavonat elérkezett a végállomáshoz, ideje leszállni
- 15:05 Futballistenek alkonya: Messi utoljára tangózott, Ronaldo levelét megírta
- 15:02 Drónokkal fakasztanak esőt az egyre súlyosabb vízhiányban
- 10:28 Nem akarnak még egy Orbán Viktort látni az Unióban
- 08:36 Szabó Zsófi videón mutatta meg újszülött kisfiát
- 06:07 Eltűnt 29 Mercedes Magyarországról – interjú egy autóvadásszal
- 11:38 Az Uzsoki Kórház urológusa leplezett le egy internetes csalást, a szakhatóság büntetőfeljelentést tett
- 05:55 Miért bilincsben vezetik elő a gyanúsított politikusokat?
- 08:04 Szem nem maradt szárazon Lionel Messi búcsúmeccsén
- 13:23 Óraátállítás: egy nappal korábban tekerünk, mint 2025-ben
- 09:50 Nyolcéves kisfiú vezetett autót Sümegen, az anyja adta oda neki a kocsikulcsot
- 10:56 Megkezdődik Mészáros Lőrinc kiszorítása az építőiparból – Vitézy Dávid a Dellában
- 07:52 Mi az a tüdőpestis, ami embert ölhetett egy orosz laborban?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!