Gazdaság

Így vágta padlóra Kína az európai munkaerő-piacot

Magyarországon sokat beszélünk arról, hogy „hol rontottuk el a rendszerváltást”, miért nincs annyi jó állás, mint a kapitalizmustól vártuk. Pedig nem biztos, hogy a rendszerváltást rontottuk el. Tőlünk nyugatabbra sem jártak jól az elmúlt 25 évben a közepes keresetet nyújtó állásokban dolgozók – írta a De Facto blog.

A kutatások azt mutatják, hogy ennek a kínai nyitás és növekedés által teremtett verseny az egyik legfontosabb oka. Vagyis Kínában olcsóbban termelik meg azt, amit a nyugati dolgozók állítanak elő.

A kutatások szerint a kínai exportnak komoly hatása volt a nyitott, kapitalista munkaerő-piacokra. Míg az alacsony és magas fizetési kategóriákban növekedett az állások száma, addig a közepes fizetési kategóriában jelentősen csökkent. Ez utóbbi igaz szinte az összes európai vizsgált országra. Közepes keresetű foglalkozás például a gépkezelő vagy az irodai ügyintéző.

Dánia példáján szemléltetve a változást:

dania

A kutatók a dán népességnyilvántartásban követték nyomon azokat a dán embereket, akik olyan termékeket gyártottak, amiket Kína később exportálni kezdett; és azokat is, akik más termékeket gyártottak. Az alábbi ábra mutatja, hogy azon dánoknak, akik 1999-ben textilipari gépkezelőként dolgoztak, mekkora hányada maradt a szakmájában. Mindössze negyedük.

A tanulmány azt is megmutatja, hogy a Dániában így állásukat vesztők közül azok tudták elkerülni a lecsúszást, akik szakképzettséggel rendelkeztek, különösen, ha szolgáltatóipari volt a végzettségük. A számítástechnikai, informatikai szakképzettséggel rendelkezők pedig akár a jobban kereső harmadba is fel tudtak emelkedni.

Következtetés

A Defacto szerint érdemes odafigyelnünk arra, hogy a közepes keresetet nyújtó foglalkozásokban az egész nyugati világban kevesebb lett az állás.

Várhatóan Magyarországon is a magas képzettséget igénylő területeken lesz több állás, erre lenne érdemes tervezni a közoktatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik