Nagyvilág

Élőlánccal érnék el a Calais-i Dzsungel bezárását, a polgármester is csatlakozhat

A francia kikötővárosban, Calais-ban több ezer tüntető követeli a Dzsungel néven elhíresült menekülttábor bezárását. A tüntetők élőlánccal zárnák le a kikötőbe vezető főutat – írta meg a BBC. A menekülttáborban jelenleg 7000 ember senyved nyomorúságos körülmények között, sokan teherautókra próbálnak felmászni, hogy eljussanak Nagy-Britanniába.

A tüntetők szerint a tábor rossz fényt vet a városra és zavart okoz a kikőtőben. Tervei szerint Calais polgármestere, Natacha Bouchart is csatlakozik a megmozduláshoz, mivel vélenénye szerint a helyzet elviselhetetlenné vált.

A táborban élők főként a Közel-Keletről, Afganisztánból és Afrikából érkeztek Calais-ba annak reményeében, hogy eljuthatnak Nagy-Britanniába, céljuk eléréséhez gyakran embercsempészekre bízzák magukat.

Év elején több kunyhót is lebontottak a táborban, vasárnap pedig Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter arról beszélt, hogy a kormánynak továbbra is szándékában áll bezárni a tábort. Múlt héten az Egyesült Királyság és Franciaország együttműködési megállapodást kötött a kikötő biztonságosabbá tételéről és a humanitárius helyzet javításáról. Néhány nappal később aktivisták 400 kísérő nélkül érkezett gyermeket azonosítottak és sürgették a brit kormányt a gyerekek befogadására. A brit kormány ígérete szerint 2016-ban 150 gyereket fogad be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik