Nagyvilág

Szíria: elvágták a külvilágtól az Iszlám Államot

A hírt az Anadolu török hírügynökség jelentette be, és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is megerősítette.

A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a szíriai török offenzíva első napján, augusztus 24-én visszafoglalt Dzserablúsztól 55 kilométerre nyugatra. Itt az Iszlám Állam birtokában volt még két település, és azokat is felszabadították.

A dzsihadisták ezzel elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphattak – emelik ki a hírügynökségek.

A felkelők már mintegy 90 kilométer hosszú területsávot tartanak ellenőrzés alatt Törökország határa mentén, az Eufrátesz Pajzs nevű török hadműveletnek ez volt az egyik fő célja. A másik a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet visszaszorítása az Eufrátesz keleti partjára.

A YPG-t Ankara terrorista csoportnak minősítette, miközben az Egyesült Államok leghatékonyabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik