A békásmegyeri szatír a Blikk értesülései szerint többször is lecsaphatott fiatal áldozatokra. A rém miatt összefogó helyiek közösségi oldalán ugyanis több nő jelentkezett, állítva: őket is molesztálta a férfi. Korábbi sajtóhírek szerint a III. kerületi szülők annyira féltik gyermekeiket, hogy szinte vadásznak a férfira, aki alantas módszerekkel csalja el, majd simogatja a kicsiket. Legutóbb a hét végi nyárzáró rendezvényen bukkant fel, hiába akarták feljelenteni, a rendőrség elutasította őket azzal, hogy nincs a történtekre bizonyíték. A közösségi oldalon létrehozott csoortban egy huszonéves lány, Nikolett azt állította: őt és barátnőjét is zaklatta a rém, megpróbálta őket az iskola melletti bokorba csalogatni. Egy másik áldozat beszámolója szerint a férfi a H5-ös HÉV-en elégítette ki magát, a Batthyány térnél a megálló biztonsági őrei és rendőrök szállították le a szerelvényről
A helyi szülők, miután megtudták, hogy a férfi a Tímár utcai rendőrkapitányságon járt, abban bíztak, végre fellélegezhetnek. Nagyon meglepődtek mikor kiderült, hogy a szatírt nem vitték, hanem ő maga ment, méghozzá feljelentést tenni, mivel megverhették.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a lappal közölte: a közösségi oldalon megjelent bejegyzés kapcsán garázdaság miatt indult eljárásban a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága a mai napon egy személyt sértetti tanúként hallgatott meg. Az eljárás ismeretlen tettessel szemben folyamatban van.