Tudomány

Egyre több szülő utasítja vissza a védőoltásokat

Több szülő ellenzi gyermeke beoltását, mint tíz évvel ezelőtt - állítja egy új tanulmány. A visszautasítás oka viszont alaposan megváltozott.

Az Alabamai Egyetem kutatói szerint manapság egyre több az olyan szülő, aki nem a félelem miatt utasítja el az oltást. Az új tanulmány vezető szerzője, Dr. Catherine Hough-Telford mégis úgy gondolja, továbbra sem szabad feladni az összeesküvés-elméletek és városi legendák elleni harcot.

2013-as vizsgálatukban a szakértők 627 gyermekorvost kérdeztek meg arról, hogy találkoztak-e olyan szülővel, aki ellenezte vagy késleltetni akarta az oltást. A kutatók arra is megkérték az alanyokat, hogy próbálják meghatározni a szülők döntésének okát. Az adatok rendszerezése után az eredményeket összehasonlították egy hasonló, 2006-os felméréssel.

A kutatók azt találták, hogy közel tíz év alatt 75 százalékról 87-re nőtt a vakcinaellenesek aránya. A megtagadás oka azonban sokban változott.

Az új felmérésben azok a szülők, akik késleltetni akarták az oltást, gyakran arra hivatkoztak, hogy nem akarják, hogy gyermeküknek rossz közérzete legyen az injekció miatt. Emellett sokan magyarázták döntésüket azzal a tévhittel, hogy a vakcina árthat a fiatalok immunrendszerének.

Meglepő, de az oltást teljesen visszautasítók körében az egyik legelterjedtebb indok az volt, hogy egyszerűen feleslegesnek gondolták a vakcinák használatát. A 2006-os adatokhoz képest az oltásellenesek közt az így vélekedők aránya 10 százalékkal nőtt.

Jó hír viszont, hogy a oltás és autizmus közti kapcsolatban hívők megoszlása 10 százalékkal csökkent. Ennek oka az lehet, hogy az elméletet rengetegszer sikerült megcáfolni az elmúlt időszakban.

A kutatók nem teljesen értik a változás okát

A 2006-os felmérés azután készült el, hogy az első HPV-elleni oltást elfogadták, de a gyermekorvosok közül még csak kevesen használták azt. Bár kimutatták, hogy a gyógyszer a méhnyakrák és egyéb daganatos megbetegedések kialakulásának esélyét is csökkenti, az új kutatáskor ezt a vakcinát ellenezték a legtöbben. Könnyen elképzelhető, hogy a jelenség oka az, hogy a szer használata 2013-ban vált kötelezővé.

A kutatók szerint azonban rengeteg egyéb magyarázat is állhat az injekció visszautasítása mögött. Az egyik ilyen az, hogy manapság egyre ritkábban fordulnak elő azok betegségek, amelyekre az érintett védőoltásokat kifejlesztették – ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen kórokozók teljesen eltűntek volna.

Bár az adatokat az Egyesült Államokban vették fel, igen valószínű, hogy Európában is hasonlóan alakult a szülők vakcinákhoz való viszonya.

(Via: Live Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik