Közélet

A legjobban fizetett színészek között vannak, te mégsem ismered őket

A Forbes idén is elkészítette a legjobban fizetett színészeket bemutató gyűjtését. A 2015-ös adatokon alapuló elemzésben nagy meglepetések nincsenek, Dwayne Jonhsonon, Jackie Chanen és Matt Damonon kívül Harrison Ford és Matthew McConaughey is felkerült a húszas listára. Van azonban négy név, akik úgy kerestek több száz millió forintot, hogy Brad Pitt-tel ellentétben itthon valószínűleg senki nem ismeri őket.

19. helyezett – Amitábh Baccsan

Baccsan csak tavaly 20 millió dollárt, azaz 5,5 milliárd forintot kapott négy filmért. Karrierje azonban ennél sokkal többet ölel fel: közel ötven év alatt több mint 180 filmben szerepelt. Baccsan nemcsak hazai és nemzetközi filmes, illetve művészeti díjakat kapott munkája elismeréséül, de 2007-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét is. Bár Indiában már több évtizede népszerű volt, hollywoodi filmben csak 2013-ban kapott szerepet: akkor kérték fel ugyanis A nagy Gatsby-ben Meyer Wolfsheim szerepére.

Odáig azonban rögös út vezetett, és nemcsak szakmailag, de fizikailag is: az 1983-ban bemutatott Coolie egy évvel korábbi forgatásán egy harcjelenetben annyira megsérült (ráugrott egy asztalra, ami felsértette a hasát), hogy annyi vért vesztett, hogy hónapokra kórházba került, és többször halálközeli állapotban volt. Bár utána több filmet is forgatott, öt évre előnyugdíjazta magát, és legközelebb csak 1996-ban kezdett el dolgozni. Ezalatt az idő alatt sem tétlenkedett: produceri céget alapított (ABCL), amivel azonban bőven akadtak gondok. Baccsan úgy tervezte, hogy az ABCL készítette filmben tér majd vissza, de az végül nemcsak anyagilag, de kritikai szempontból is bukás lett. A filmek mellett ez a cég állt az 1996-os Miss World világverseny mögött is (abban az évben Deák Andrea képviselte Magyarországot), de végül dollármilliós mínuszban zártak. Egy évvel később – köszönhetően a jogi fiaskóknak és annak, hogy kiderült, az ABCL extrém módon magas bért fizetett a vezetőinek – összeomlott.

Baccsan szocálisan érzékeny: nemcsak pénzbeli adományokkal segíti a rászorulókat, de két évvel ezelőtt például a hangját kölcsönözte a Stanford University szoftveréhez, a TechAIDS-hez.

Néhány érdekesség róla:

  • Hihetetlen memóriája van, soha egyetlen jeles napot nem felejt el.
  • Ő volt az első indiai színész, aki viaszszobrot kapott Madame Tussaud panoptikumában.
  • Órákat, tollakat és autókat gyűjt.

14. helyezett – Szalmán Hán

Hán aktív évei 1988-tól számítódnak, és nem is nagyon meglepő, hogy színész lett: édesapja forgatókönyvíró, mostohaanyja pedig színésznő volt – utóbbival van közös filmje is. Első alakítása csak félsiker lett: más hangját használták fel a jeleneteihez. Bár a tavalyi év anyagilag jövedelmező volt (közel 8 milliárd forintot kapott alakításaiért), öt év börtönbüntetésre ítélték, amiért 2002-ben elütött, majd cserbenhagyott egy hajléktalant, aki bele is halt a sérüléseibe. Az ítéletet egyébként felfüggesztették.

Bár a 90-es évek eleje egész jól indult Hánnál (az egyik filmje kasszasiker lett, több pedig átlagos), utána beütött a krach: 1992-93-ban egymás után jöttek a bukások. Egy évvel később azonban már újabb sikerek érték, amik nagyjából húsz évvel későbbig, azaz napjainkig is eltartottak. Baccsanhoz hasonlóan ő is létrehozott produkciós céget, egészen pontosan kettőt: a 2011-ben alapított SKBH bevételét a Being Human szervezet kapta meg.

Érdekességek:

  • 2004-ben a világ hetedik legszebb férfijának választották.
  • 2008-ban viaszszobrot kapott Madame Tussaud-nál.
  • Nemcsak a halálos gázolás miatt megosztó személyiség: tavaly az 1993-as mumbai bombázás gyanúsítottja mellett áll ki, azt írta, szerinte inkább a testvérét kéne felakasztani.

10. helyezett – Akshay Kumar

Kumar 8,6 milliárd forintnyi összeget keresett tavaly három filmjével, ezzel bekerült a top tízbe. Több mint száz indiai filmben tűnt fel, karrierje pedig a 90-es években kezdődött. Normál szerepei mellett kaszkadőrként is dolgozott, emiatt megkapta az indiai Jackie Chan jelzőt. Ő is alapított produkciós vállalatot, tavalyi helyezéséhez képest pedig rontott: 2015-ben ugyanis a kilencedik volt a legjobban kereső színészek listáján.

Eredetileg egyébként táncos volt, majd fekete övet szerzett taekwondóban, ezután pedig Bangkokba ment harcművészetet tanulni. Emellett séfként és pincérként dolgozott, majd amikor hazatért Mumbai-ba, oktatni is kezdte a harcot. Egyik – egyébként fotósként is dolgozó – tanonca vetette fel neki, hogy kezdjen el modellkedni és mivel két nap alatt többet keresett vele, mint az eredeti munkájával egy hónap alatt, így váltott is. Fotóasszisztensként dolgozott másfél éven át, hogy elkészíthesse a portfólióját, majd amikor egy nap lekéste a repülőjét és ezzel együtt egy reklámfotózást is, betért egy filmstúdióba a fotóival. Rögtön főszerepet ajánlottak neki.

Érdekességek:

  • 2001 óta házas, két gyermeke van, akiket óv a médiától.
  • Kickboxol, kosárlabdázik és úszik.
  • 2008-ban a People magazin a legszexibb élő férfi címet adta neki.

8. helyezett – Sáhruh Khán

9 milliárd forint – ennyit kapott Khán tavaly egy fő- és több mellékszereplésért. Szalmán Hánnal nemcsak az a közös bennük, hogy mindketten multimilliomosok, de az is, hogy Budapestre várják őket forgatás miatt.

Elképesztő dolgok történtek egy olyan átlagos sráccal, mint én. Pedig egy senki vagyok, akinek nem is lett volna szabad képes lenni erre, de mégis megcsináltam!

– reagálta 2007-ben arra, hogy az indiai filmipar sztárjának kiáltották ki. Egyébként még ma is megválasztják a legstílusosabb/legnépszerűbb/legbefolyásosabb embernek Indiában, hét évvel ezelőtt például a Newsweek beválogatta a világ 50 legnagyobb befolyással bíró embere közé. Vagyonát 400-600 millió dollár, azaz 110-165 milliárd forint közé becsülik. Ő is kiáll a szociális ügyek mellett: többek között egy nemzeti AIDS-szervezet tagja és csatlakozott az UNICEF-hez is, hogy támogasson egy országon belüli gyermekimmunizációs projektet. 2014-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét, 2015-ben pedig díszoklevelet küldött neki az Edinburgh-i Egyetem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik