Adam Hinton 1991-ben, huszonhat évesen a brit Nottingham Trent University végzős hallgatója volt, és a vasfüggöny leomlása, valamint az egykori szovjet tagállamok függetlenné válása után úgy döntött, ellátogat Ukrajnába, ahol megfigyelheti az igát frissen lerázott állam lakóinak első lépéseit a demokrácia útján, és élőben láthatja az európai történelem fontos pillanatait.
Nyelvtudás nélkül, de némi szovjet politikai tudással felvértezve felvette hát a kapcsolatot az ukrán függetlenségi mozgalommal, és egy szénbányász közösséggel, akik végül egy donyecki bányász, Viktor Szklaj és családja otthonában nyújtottak neki szállást 1991 decemberében, alig négy hónappal az új állam megszületése után. “Az emberek azt mondogatták, hogy fejlődni fognak, és Kelet-Európa Németországává válnak majd. Azt hitték, néhány év múlva majd Mercedeseket és Volkswageneket vezetnek, életszínvonaluk pedig sokkal magasabb lesz.”
– mesélte az azóta ötvenegy éves férfivá érett Hinton, aki azóta főállású, sikert sikerre halmozó fotóriporter és reklámfotós lett.
Első ukrajnai útján leginkább házigazdája, Viktor munkahelyét, a bányát fotózta, de a következő három évben többször is visszatért, hogy Donyecket és környékét, valamint a férfi családját is fényképezhese. A képek egy részén családi ebédeket, boldog találkozásokat és ünnepi alkalmakat örökített meg, de a fekete-fehér képek a mindennapokról, a szegénységről és az emberek jövőjükbe és a kormányba vetett bizonytalanságáról is tanúskodnak.
Viktor és felesége, Karitia néhány évvel később a Krím-félszigetre költöztek, Hinton pedig egyszerűen elvesztette őket. Donyeck lassan tovább pusztult, az oroszpártiak pedig 2014 áprilisában kikiáltották a Donyecki Köztársaságot.
“Három év alatt semmi sem változott igazán. Majdnem volt, mintha Ukrajna egyszerűen szovjet tagállam maradt volna, szóval inkább a szovjet mindennapokba nyerhettem betekintést. Az egész leginkább olyan volt, mintha a szovjet éra végét élnék, és nem az új ukrán lét kezdetének napjait.”
“Eszembe jut az emberek egykori optimizmusa és reményeik. Jó részük azóta semmivé foszlott.”