Közélet

A kormány még azokat a menekülteket is megszívatja, akik az állam szerint is védelemre szorulnak

A névtelen heccportálokon több százezresnek hazudott, valójában minimális támogatás megszüntetése elveszi az önálló boldogulás esélyét.

Bár rendkívül kevesen kapnak Magyarországon menekültstátuszt – tavaly 146-an, idén eddig 87-en – az ő helyzetük is nehezedik, miután a kormány arról döntött, hogy egyszerűen megszüntetik a számukra nyújtott integrációs támogatást.

A HVG.hu felidézi: a menekültek ellen hergelő, ismeretlen kiadójú álhíroldalak korábban a menekültek 216 ezer forintos támogatásáról cikkeztek, azt viszont nagyvonalúan elhallgatták, hogy ez a pénz legfeljebb egy családnak járhatott havonta, vagy egy egyedülálló több havi juttatását vehette fel így, tömbösítve. Ezek az embereket ráadásul még csak „illegális migránsnak” sem lehet nevezni, hiszen a magyar kormány szerint is jár nekik a védelem.

A juttatásokat azért törölték el, mert a döntéshozók szerint így „elkerülhető, hogy ún. gazdasági migránsok kizárólag a jobb élet reményében Magyarországon terjesszenek elő menedékjog iránti kérelmet”, de megint csak érdemes leszögezni, hogy ezek a pénzek azoknak az embereknek járnak, akiket maga az állam ismer el védelemre szoruló menekülteknek.

A menekültek integrációját segítő Kalunba Nonprofit Kft. társalapítója, Kanizsai-Nagy Dóra a HVG.hu-nak azt mondta: bár a menekülteknek továbbra is járnak a rászoruló magyar állampolgárokat is megillető támogatások, azt nem vették figyelembe, hogy ők óriási hátránnyal indulnak, hiszen nem beszélik a nyelvet. Így nehéz valakinek meggyőzni a munkaügyi központban az irodistát, hogy ő volt a faluban a legjobb asztalos.

Kanizsai-Nagy szerint, bár a támogatás eddig is nagyon alacsony volt, arra megfelelt, hogy a konfliktuszónákból idekerült embereknek a mindennapi túlélésen kívül legyen idejük megtanulni a nyelvet, és munkát, lakhatást keresni. Az ő számukra már az is sikernek számít, ha egyáltalán megnézhetnek egy lakást, szinte azonnal rájuk csapják a telefont, ha kiderül a származásuk.

A támogatás megszüntetése hosszú távon sokba fog kerülni, pedig csak egy évig vennék igénybe, és egyedül boldoguló embereket eredményezne. Így viszont a radikalizációs kockázat is nagyobb, mert elvész minden lehetőségük, hogy újrakezdjék az életüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik