Bencsik István 1931-ben született Marcaliban, 1951-1957-ig tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, a mestere Mikus Sándor volt. 1965-től 1967-ig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnöke volt.
Budapesten, a Százados úti művésztelepen lakott, 1982-től Pécsen élt. 1954-től kiállító művész. 1957-1959 között Makrisz Agamemnon asszisztenseként dolgozott. A villányi Nemzetközi Szobrászati- és a nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelep egyik alapítója volt.
1982-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) Tanárképző Kar Rajztanszékének tanára, majd docense lett. 1990-től a volosi művtelep (GR) igazgatója.
1991-ben egyik alapítója volt a pécsi Képzőművészeti Mesteriskolának. 1993-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1991-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1995-től elnökségi tagja volt.
Pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat alkotott. 1968-tól az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra, fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott.
Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, gesztusszobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákat készített. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott.
A 70-es évek második felétől a torzó lesz művészetében a meghatározó motívum. A torzók folytatásai a testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai és a 80-as évek második felétől születő, ujjrészletekből épülő sorozata.
A nőiség, a női test szépségét bemutató kései alkotásaiból 2014 októberében nyílt kiállítás a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában. Művei szerepeltek a PTE-MK alapításának huszadik évfordulóját ünneplő – idén május végén megnyílt – reprezentatív képzőművészeti kiállításának tárgyai között.
Művészetét 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 2009-ben megkapta a Pécsi Kisplasztikai Biennálé nagydíját, 2009-ben a Prima-díjat.
(mti)
