Nagyvilág

Németországban is zaklatják a gülenistákat Erdogan hívei

A ZDF német országos köztelevízió szerdai beszámolója szerint a nagyjából hárommilliós németországi török közösség a hazai politikai törésvonalak mentén mélyen megosztott, és az Erdogan-Gülen konfliktus németországi lecsapódása egyre több munkát ad a biztonsági szerveknek.

Markus Schäfert, a bajor tartományi alkotmányvédelmi hivatal szóvivője elmondta, hogy feszültséget és ellenségeskedést tapasztalnak a helyi törökök körében, nem ritka a Gülen-követők vagy akként számon tartott emberek megfenyegetése és szórványosan bűncselekmények is előfordulnak. Ezek többsége rongálás, többnyire a hitszónok mozgalmához tartozó intézmények épületei ellen.

A ZDF szerint a mozgalom a többi között óvodákat, 30 iskolát és 150 korrepetálásra szakosodott tanintézményt működtet Németországban, és 150 ezer embert fog össze.

A Die Zeit című hetilap a csütörtökön megjelenő számában az előzetesen közzétett részletek szerint arról ír, hogy a törökországi megtorlási hullám a hitszónokot követő németországi vállalkozókat is elérte; az Erdogan-hívek körében listák keringenek boltokról és vendéglőkről, orvosi rendelőkről, fodrászatokról, építési és egyéb vállalkozásokról. A közösségi portálokon terjesztett listákon arra szólítják fel az Erdogan-híveket, hogy bojkottálják ezeket a cégeket.

Egyebek között olyan felszólítások olvashatók a listákon, hogy Ne vásároljatok ezekben a boltokban! és Ne járjatok ezekbe a vendéglőkbe! – írta a Die Zeit.

A hetilap szerint több tartományból érkeznek beszámolók üzletek rongálásáról, vállalkozók akár halálos fenyegetéséről. A hangulat már-már olyan, mint Adolf Hitler náci diktátor hatalomátvétele után, “a harmincas években, amikor az volt a jelszó, hogy ne vásároljatok zsidónál” – mondta egy név nélkül nyilatkozó gelsenkircheni élelmiszerbolt-tulajdonos.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik