Tudomány

Megtalálták mindenki ősatyját

Egy 760 millió éves kövületben fedezték fel azt a többsejtűt, ami minden állat közös felmenője lehet.


Az Otavia antiqua egy elektronmikroszkóp alatt
(Forrás: St. Andrews Egyetem / Anthony Prave)

Az Otavia antiqua nagyjából 100 millió évvel korábbról származik, mint az eddig legidősebbnek tartott, szivacsokhoz hasonló élőlények. Egyetlen egyede nem nagyobb egy porszemnél, szerencsére több százat találtak belőle a namíbiai Etosha Nemzeti Parkban.

A felfedezés helye alapján a kutatók úgy vélik, hogy meleg, sekély vizekben érezte jól magát és elsősorban algákat és baktériumokat vadászott le. A kifejezés túlzásnak tűnhet, de Dr. Bob Brain, paleontológus szerint a Föld első ragadozóját láthatjuk a képen, hiszen az akkori tápláléklánc csúcsát foglalta el – még akkor is, ha a vadászathoz igazából nem voltak eszközei.


Etosha Nemzeti Park, Namíbia

Bár első ránézésre nem tűnik túl veszélyesnek, azonban a National Geographic írása szerint a faj egy evolúciós sikertörténet, hiszen két olyan jégkorszakot is túlélt, amely során az egész bolygó egy hatalmas hógolyóvá alakult. A skót St. Andrews Egyetem geológusa, Anthony Prave kiemelte, hogy “a legidősebb és legfiatalabb Otavia fosszíliák is hasonló felépítésűek“, vagyis a változó környezet sem kényszerítette hatalmas átalakulásra.

A South African Journal of Science-ben megjelent tanulmány szerzői szerint elképzelhető, hogy ez az apró szivacs az elődje a dinoszauruszoknak, az emberiségnek és úgy általában az állatvilágnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik