Tudomány

Galaxisa pusztulását is túlélte egy fekete lyuk

A ritka jelenséget a Hubble-űrteleszkóp felvételein ausztrál és amerikai csillagászok figyelték meg.


ESO 243-49 HLX-1 fekete lyuk (Forrás: NASA/ESA)

A Hubble-űrteleszkóp a közelmúltban kapta lencsevégre fiatal, kék csillagok halmazát, amelyek egy “középsúlyú” fekete lyukat vettek körbe. A feltételezések szerint a fekete lyuk egykoron egy törpegalaxis központjában volt, amelyet egy nagyobb csillagváros gravitációs ereje tépett szét.

Az erőszakos esemény során a nagyobb galaxis elrabolta kisebb “fajtársa” legtöbb csillagát. Ugyanakkor az esemény során összenyomódtak a fekete lyukat övező gázfelhők, amelyek a csillagképződés hullámát indították be. Az ily módon született ifjú csillagokat leste meg a Hubble “mindenlátó” szeme.

Az asztronómusok szerint a fiatal csillagok alig 200 millió évesek, ami azt jelenti, hogy a két galaxis “párviadalára” is körülbelül ebben az időszakban kerülhetett sor.

A HLX-1 katalógusjelű fekete lyuk azontúl, hogy egy elveszett galaxis létét árulta el a kutatóknak, önmagában is rendkívül érdekes. Amikor 2009-ben felfedezték az objektumot, ez volt az egyetlen ismert “középsúlyú” fekete lyuk. A fekete lyukak olyan osztályát képviselheti, amelyek a legtöbb galaxis centrumában terpeszkedő szupermasszív fekete lyukak “építőkövei” lehetnek.

A 290 millió fényévnyire található HLX-1 “mindössze” húszezer Nap-tömegű. Összehasonlításképp, a Tejútrendszer központjában lévő fekete lyuk tömege négymillió Napéval egyenlő.

“A HLX-1 egyedülálló volta arra utal, hogy ezek a közepes fekete lyukak csak rövid ideig léteznek” – emelte ki Mathieu Servillat, a kutatócsoport tagja, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Intézet munkatársa.

A ritka, közepes méretű fekete lyukak tanulmányozásával a tudósok többet remélnek megtudni származásukról, valamint arról, hogy miként alakulnak ki a szupermasszív fekete lyukak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik