Valójában teljesen mindegy, hogy te, kedves olvasó, tolod-e a pikacsus geocachinget, csak a trendérzékenységemmel akartam villogni – mivel Hollywood fantáziája köztudottan nem túl nagy, így épp filmre adaptálódó könyveket bármikor érdemes olvasni, nem csak akkor, ha épp a globális pokéláz ellen akarsz protestálni. A filmadaptáció és a könyveredeti összehasonlítása mindig jó elmejáték, figyelheted, hogy oldják meg a sűrítést, a karakterábrázolást, mi marad ki, hozzátesznek-e. Ráadásul kiváló lehetőséget ad az intellektuális sznobok „A KÖNYV SOKKAL JOBB VOLT!!!” című kedvenc pulzusemelő játékára, melyet az Axis of Awesome a Trónok harca kapcsán énekelt meg a tőlük megszokott kiválósággal – álljon is itt aláfestő zeneként.
Dragomán György: A fehér király
Kultúrsznobéria ide vagy oda, hatalmas dolog, hogy egy kortárs magyar regényből nemzetközi mozi készül, márpedig Dragomán György kötetével ez a helyzet – bár azt azért megkérdezném az illetékesektől, hogy a Máglyát olvasták-e, mert az még A fehér királynál is sokkal-sokkal jobb, és követelem, hogy valaki filmesítse meg. Vagy legalább tegyék kötelező olvasmánnyá. Dragomán nagyon ért ahhoz, hogy a magyar történelem valóban megtörtént elemeit a rögvalótól elemelve, kicsit varázsossá téve alkalmazza történeteiben. Olyan félmondatokból értjük meg a kor milyenségét, mint például hogy
Én azelőtt sose láttam olyat, hogy valaki a nyílt utcán banánt egyen
Nem kordokumentáció történik, a történelem csak háttér, vagy még inkább mellékszereplő: főhőseinkkel tart, befolyásolja életüket, de nem rá fókuszálunk, ettől pedig egy sokadik diktatúra-regény helyett valami egészen egyedit kap az olvasó. Így van ez A fehér királlyal is, melynek főhőse, a kiskamasz Dzsátá csak úgy mutatja meg a munkatáborba hurcolt rendszerellenes apja hiányát és a szorító diktatúrát, az éhezést és a terrort, ahogy az lenni szokott: a kényszerű tovább élés mellesleg létező, szomorú adottságaként. A film egyébként már kész, az Edinburgh-i Filmfesztiválon be is mutatták, hogy a forgalmazás miként alakul, azt egyelőre nem tudjuk, ám mivel a trailer alapján az adaptáció igencsak elrugaszkodik a regénytől, így pláne ajánlott felvenni a várólistára a könyveredetit.
M. R. Carey: Kiéhezettek
Egy jövőbeni világban bizarr gombafertőzés terjed, mely emberi mivoltukból kivetkőzött, örökké emberi húsra éhező zombihordákká változtatja a népet. A betegségnek pontos működési mechanizmusa nem ismert, és egyelőre gyógyítani sem tudják – de nagyon dolgoznak rajta, mégpedig olyan különleges gyerekek révén, akik ugyan megkapták a betegséget, azaz „kiéhezettek” ugyan, ám elméjük még ép, képesek ellenállni a késztetésnek. Ez az egyébként sem vidám alaphelyzet akkor fordul igazi horrorba, amikor a gyerekeket őrző katonai táborra seregnyi kiéhezett támad, és a kisszámú túlélőnek, köztük a főhős Melanie-nak menekülnie kell. A The Walking Dead korában aligha kell nagyon győzködni majd a tisztelt publikumot, hogy fáradjon el a moziba, amikor a Kiéhezettek filmes feldolgozását idén szeptember 22-én forgalmazni kezdik, az egyszeri marketinges elsuttogja, hogy
és tódul majd a nép, a bevételek meg az egekbe szöknek. Pláne, hogy a film első előzetese alapján még az olyan magamfajtáknak is meggyőző, akik alapesetben távol tartják magukat az élőhalottak-témától. És minthogy – hacsak nagyon el nem rontják – igazi korszakos mozinak ígérkezik a film, még inkább érdemes benevezni a könyveredetire: ugyebár minél többen beszélnek egy filmről, annál többeknek lehet az arcába üvölteni a fent kifejtett sznobéria-játék jegyében az „a könyv jobb volt!”mondatot, ezt a lehetőséget pedig kár lenne kihagyni. Plusz olyan csekélységek, mint az irodalmi élmény is igencsak megéri. A Kiéhezettek disztópia, de a disztópia-regények „dögös tinédzserek megmentik a világot” kliséi nélkül, továbbá zombiapokalipszis a zombitörténetek kliséi nélkül.
Paula Hawkins: A lány a vonaton
A tavalyi év egyik legnagyobb bestsellerét nagyon, nagyon nagy kár lenne kihagyni, már csak azért is, mert még a film is kimagaslónak ígérkezik. Végignézve a szereposztáson – Emily Blunt, Rebecca Ferguson, Justin Theroux – remek színészi teljesítmények várhatók, plusz a könyv ismertségének köszönhetően nagyjából borítékolható a film blockbuster-státusza, ami újabb alkalmat jelent némi pontgyűjtésre a kis játékunkban, ugye. Nem utolsósorban pedig a könyv is rendben van. Zavaros története több szálon, változatos idősíkokban bontakozik ki, igazi sötét, mocskos thriller, csupa saját mocskában dagonyázó, eltört emberrel, akiket nehéz megszeretni, épp azért, mert olyan ismerősek: pont ilyenek vagyunk, nem tudjuk magunknak sem megmagyarázni a tetteink értelmét, mozgatórugóit, csak megyünk bele az életbe. Ha a Holtodiglant szeretted, akkor ez is kedvenc lehet, ha megy, érdemes angol eredetiben olvasni: élmény olyan szerző munkáját olvasni, aki láthatóan tisztességgel megtanulta az anyanyelvét, és elolvasta, amit el kellett. A regényből készült film október 6-án kerül a magyar mozikba.
M. L. Stedman: Fény az óceán felett
Az idei őszön a Fény az óceán felett lesz az a film, ami igazi megsemmisítő háborút indít a mozinézők könnycsatornái ellen. Hogy az önmagában is drámai történet még jobban leszaggassa a publikum lelkivilágát, két olyan őstehetség játssza a két főszerepet, mint Alicia Vikander és Michael Fassbender, akik – hogy a pletykarovatnak is megadjuk, ami jár – egyébként civilben egy párt alkotnak, ami, tegyük hozzá, bizonyítja a világ igazságtalanságát: két ennyire gyönyörű, tehetséges és gazdag ember együtt? Afrikában meg éheznek! Akárhogy is, szeptember elején a film elkezdi megbőgetni a világ lakosságát – a magyar premierdátum egyelőre ismeretlen – így érdemes a könyv ismeretével felvértezni magunkat az élményre. Előre szólok: nem lesz kellemes. A történet ugyanis minden, csak nem vidám: egy házaspár életét követjük, akik egy elhagyatott szigeten élik elhagyatott életüket, amelyben csak szerelmük a biztos pont. Egészen addig, ameddig az asszonyka lelke el nem kezd repedezni az újabb és újabb vetélések miatt. Mígnem imái látszólag meghallgattatnak: magányos csónakot sodor partra a víz, benne, amire a nő a legjobban vágyik, egy kisbaba. A műfajból persze sejthető, hogy nem az idill uralja majd a regényt, a részletekről a film trailere is elárul egyet s mást. A regény egyébként már csak azért is megérdemli a figyelmet, mert szerzőjének ez az első munkája – elsőkötetesként Hollywoodig szárnyalni, ez önmagában is ígéretes teljesítmény.
Dan Brown: Inferno
Lehet fanyalogni, hogy túl nagy a hype, a Robert Langdon-saga felett nem lehet egy vállrándítással elsiklani, a sorozat második része, a Da Vinci-kód több mint nyolcvanötmillió (!) eladott példányával máig a kultúrtörténet egyik legnagyobb számban eladott kötete, de az Inferno sem szégyenkezhet a maga hatmillió eladott példányával. Ennél a történetnél, mint minden igazán hatalmas rajongóbázissal bíró regényfolyam esetében még hangosabb a vita a „könyv versus film” kérdésben. És mivel Langdon prof szövevényes történetének negyedik része – továbbra is Tom Hanks-szel a főszerepben – csak október 13-án kerül a hazai mozikba, addig még bőven van idő akár mind a négy kötetre, hogy első kézből tudj véleményt alkotni a kérdésben. Még azzal együtt is, hogy egyik regény sem épp az a zsebkönyv-méret.
Philip Roth: Amerikai pasztorál
Kultúrsznoboknak – én is az vagyok – egyetlen hívószóra van itt szükség, álljon itt tehát az a kulcsfontosságú infó, miszerint
Ha tehát eddig kimaradt – bár a kötet már közel húsz éve, 1997-ben jelent meg – akkor most, hogy úton a filmváltozat, itt az idő a felzárkózásra, már csak azért is, hogy ne kelljen lapítanod, amikor majd mindenki a történet korszakos jelentőségéről értekezik, miközben kisujját eltartva kanalazgatja a cremát a baristaversenyek dobogós helyezettje által főzött feketéjéről. Az Amerikai pasztorál a vietnámi háború Amerikájában, a felívelő gazdaság és a hidegháborús félelem keveredésének atmoszférájában játszódik, az amerikai álom a főszereplő családapa személyében jár csúcsra, idilli élete a köz irigységének tárgya – amíg leánya úgy nem dönt, a szülők és a társadalom elleni lázadás legjobb módja, ha terroristáskodni kezd. A téma tehát, sajnos, bőven aktuális ma is. A regényből készült film október végén kerül az amerikai mozikba Ewan McGregor és Dakota Fanning főszereplésével; a projekt különlegessége, hogy ez lesz McGregor rendezői debütálása. Nem aprózta el.
Ben Fountain: Billy Lynn hosszú, félidei sétája
Lassan megy ez a történelem-feldolgozás dolog, így már önmagában is csoda, hogy már 2012-ben megjelent ez a regény az iraki háború traumáit feldolgozandó. Főhősünk, Billy egy olyan osztag tagja, amelyből alig néhányan élték túl bagdadi kiküldetésüket, és hazája azzal jutalmazza őt és társait, hogy hazalátogatásukkor kisebbfajta turnéra viszik őket, celebek között mutogatják őket, siker, csillogás, ami kell. Mert, amint a regényben elhangzik,
Amerika valahol útközben óriási plázává változott, amelyhez hozzácsaptak egy országot.
Csak éppen főhősünk nem igazán tud mit kezdeni az egésszel, mivel a csillámporos ünneplések közepette neki is, társainak is folyamatos flashbackjei vannak a harctér poklából – ami erős kontrasztot mutat mind a diadalmenet reflektorfényével, mind azzal a képpel, ami az otthon maradt tömegek fejében él a harctér romantikájáról. A novemberre ígért filmet Ang Lee rendezi, akinek munkásságát ismerve valószínűsíthető, hogy a mozi érzelem- és pátoszfaktora alaposan fel lesz tekerve – így pláne érdemes inkább először elolvasni a könyvet, az ugyanis nem melodráma, hanem nagyon is humoros, szurkálódó, nemzetkritikus szatíra.
Dave Eggers: A Kör
Ez a regény némi csúsztatással úgy jellemezhető legegyszerűbben, hogyha napjaink 1984-ének aposztrofáljuk. A helyszín egy hiper-szuper menő, felső kategróiás nyugati parti szoftvercég, ahol főhősünk, Mae éppen megkezdi karrierjét. A nem túl távoli jövőben járunk, a technológia látszólag elhozta a szép új világot, minden szebben, jobban, okosabban működik, mint valaha, ez az egész világ pedig épp csak annyira utópisztikus, hogy azért még bőven elhisszük: simán lehet ilyen az életünk néhány éven belül. Nem csak a technológia ügyében, az alattomos, mindenre ránövő diktatúra ügyében is. A filmről pedig bőven elég elmondanom annyit, hogy Emma Watson Tom Hanks-szel és John Boyegával játszik majd a benne – sajnos egyelőre nem tudjuk, mikor, mert a bemutató dátumát még nem tűzték ki.
Göthe Salmander: Legendás lények és megfigyelésük
Lustáknak remek hírem van ezzel a könyvvel kapcsolatban: nevetségesen rövid, mintegy nyolcvanoldalnyi szövegről beszélünk. Így aztán itt inkább azt lesz érdemes megfigyelni, hogy ebből a nyúlfarknyi kötetből, ami Harry Potter világában egy tankönyv, amiből a roxfortosok tanulnak, hogyan nyújt filmnyi hosszúságú történetet. Mit filmnyit? Jelen állás szerint akár trilógia is lehet belőle! Miután ezen kikacarásztuk magunkat, irány olvasni, bár attól nem kell félni, hogy nem végzel a film megérkezéséig, november közepéig még bőven van idő felkészülni: attól függően, hogy Harry Potter-rajongó vagy ellendrukker vagy, készítheted az érveidet pro és kontra blockbusterek, mozifranchise-ok, bestsellerek és rajongói magatartás témában.
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Tim Burton! Ennyit szerettem volna felhozni fő érvéként a szeptember végén érkező filmadaptáció mellett, akinek ez nem elég, azon úgysem lehet segíteni már. Aki pedig addig is beleásná magát a különleges képességekkel megáldott (megvert?) gyerekek mesés-bizarr varázsvilágába, annak remek hírem van: a film alapjául nemhogy egy regény, egy egész regénytrilógia szolgál, szóval adott a lehetőség alaposan elmélyedni a világban. A történet, mint az igazán jól művelt ifjúsági irodalom általában, messze nem csak a fiatal korosztálynak szól, keveredik benne a dráma, a humánum, és egy olyan színes, mély mesevilág, ami bőven gazdagíthatja még a százévesek lelkét is.
Kihagytuk a legjobb könyvet, amiből mostanában készül a filmváltozat? Írd meg kommentben!
