Kultúra

Hiába a népes brigád, Harley Quinn lesz az Öngyilkos osztag igazi sztárja

Ezt bizonyítja a legújabb trailer is, amely kifejezetten a Margot Robbie által megformált őrült csajszira koncentrál.

Már nem is kell olyan sokat aludni és végre világszerte megérkezik majd a mozikba a már hónapok óta az év egyik legvárósabb filmjeként számon tartott Suicide Squad – Öngyilkos osztag, amelyhez a promóciós hajrának megfelelően immáron csaknem naponta érkeznek újabbnál újabb tartalmak. A most megjelent legújabb előzetesféle a néhány nappal ezelőtti Deadshot-trailerhez hasonlóan a produkció egyik emblematikus figurájára, a tehetséges és csinos Margot Robbie által megformált Harley Quinnre koncentrál, ezáltal az ő jeleneteiből láthatunk néhány újat, természetesen a már korábban is ellőtt ismerős snittek mellett.

A David Ayer rendezésében készült akcióőrületben Robbie kisasszony mellett Will Smith (Deadshot), Joel Kinnaman (Rick Flagg), Jai Courtney (Captain Boomerang), Adewale Akinnuoye-Agbaje (Killer Croc), Jay Hernandez (El Diablo), Cara Delevingne (Enchantress), Adam Beach (Slipknot) és Karen Fukuhara (Katana) fogja alkotni a lehetetlen akciók végrehajtására megalakuló flúgos kommandót. Az (egyik) ellenfelükként megismerhetjük majd a produkció szenzációjaként is emlegetett Jared Leto-féle új és nagyon beteg Jokert is, a hab a tortán pedig a Ben Affleck-féle Batman felbukkanása lesz a filmben.

A Suicide Squad – Öngyilkos osztag augusztus 4-én fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik