Foci

Zöld-fehérben folytatja Kabát Péter

Kabát Péter június elején jelentette be, hogy befejezi labdarúgó pályafutását és szeretett klubja, az Újpest sportkoordinátoraként dolgozik tovább. A 38 éves csatár most mégis meggondolta magát, és egy évig az NB III-as Győri ETO csapatát erősíti, mint játékos – írja az ujpestfc.hu.

Egy régi mentorom keresett meg, hogy segítsem a győri csapatot céljaik elérésében. Sokat gondolkodtam a felkérésén, és végül arra jutottam, hogy ideiglenesen megszakítom sport koordinátori tevékenységemet, és egy évre aláírok a Rába parti együtteshez. Az NB III-as kitérőm után természetesen szeretnék majd visszatérni Újpestre, hogy folytassam az elkezdett munkát. Szerencsére Roderick Duchâtelet tulajdonos úr és dr. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató ezúttal is nagyvonalú volt, és támogatták az elképzelésemet, így jövőre újra a fiúk mellett leszek

– nyilatkozta Kabát.

Az ETO második szezonját kezdi meg a harmadosztályban, a bajnokságot augusztus 6-án a Kaposvár ellen kezdik idegenben. Kabát a kisalföldi gárdánál is a 22-es mezben játszik majd.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik