Pályán kívül
Budapest, 2013. október 20.
Kabát Péter, az Újpest játékosa, miután gólt lõtt a Gyõri ETO FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott mérkõzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2013. október 20-án. A meccset a Gyõri ETO 2-1-re megnyerte.
MTI Fotó: Beliczay László

Erotikus képeivel zsarolták Kabát Pétert, fizetett

24.hu
24.hu

2016. 02. 18. 16:35

A Bors azt írja, hogy ismeretlenek egy vírus segítségével lényegében lefoglalták az újpesti csatár számítógépén található 75 ezer fényképet. Ezeken a Kabát Péter pályafutását megörökítő fotók mellett erotikus képek is voltak.

A víruson keresztül azzal zsarolták meg Kabátot, hogy 72 órán belül fizessen be 500 dollárt (139 ezer 374 Ft), különben a fotógyűjteménynek lőttek. A határidő szerint újabb 72 óra áll rendelkezésre, de akkor már ezer dollárt kell fizetni.

Kabát felkeresett egy adat-visszaállító céget, de ők nem vállalták a feladatot a vírus bonyolultságára, ismeretlenségére hivatkozva. Kabát így végül fizetett.

Úgy éreztem, más módon nem kaphatom vissza a szívemhez közel álló fotóimat, még ha tisztában is voltam vele, kockázatot vállalok. Azóta megkaptam a vírust feloldó programot, lassan kezd helyreállni a gépem, ám még mindig sok képet hiányolok

– mondta Kabát, aki úgy értesült, az elsők között kapta meg ezt a számítógépes vírust.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungarian director István Szabó at the German Directors Award Metropolis ceremony at the University of Television and Film in Munich, Germany, 09 November 2014. Szabó is receiving an award for his life's work. This is the 4th time the prize, which comes with a 50,000 EUR endowment is awarded. Photo: TOBIAS HASE/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.