Szórakozás

“Somló Tamás egy rossz szót nem szólt senkire, és őt sem bántotta soha senki”

somlo-tamas(210x140)(7).jpg (somló tamás, )
somlo-tamas(210x140)(7).jpg (somló tamás, )

˝Egy laza és végtelenül pozitív figura volt˝ – mondta el Caramel a 68 éves korában elhunyt legendás zenészről, akivel a Voice című műsorban dolgozott együtt. A tehetségkutató felfedezettjei és Somló Tamás pályatársai a ma reggeli Mokkában emlékeztek.

Király Viktor elmesélte, családja közeli kapcsolatban állt az LGT legendás tagjával, ő is gyerekkora óta ismerte a zenészt, így a Király család számára Somló halála most egy nagyon nehéz időszak. A beszélgetés során Weisz Viktor, Pál Dénes, Radics Gigi, Malek Andrea és Szécsi Saci is megemlékezett az énekesről, Caramel pedig elárulta, hogy mindig számítani lehetett valami váratlan dologra a részéről. Ezt Zalatnay Cini, B. Tóth László és Kóbor János is csak megerősíteni tudták; meséltek például arról, hogy az elhunyt művész a szabályokat mindig felrúgta, de a végén úgyis elnézték neki az öntörvényűségét.

Az Omega frontembere elmondta azt is, az ő zenekaruk volt az egyetlen a régi nagy együttesek közül, amely tagjai közül még senki nem távozott el, és sosem gondolták, hogy éppen a legfiatalabb tag, Somló Tamás kezdi majd meg a sort. Zalatnay Sarolta pedig elárulta, volt zenésztársától távol állt minden intrika, soha nem szólt egy rossz szót senkire, és őt sem bántotta soha senki. B. Tóth László éppen a világhoz való hozzáállásában, Caramel pedig a zsenialitásában látja leginkább Somló Tamás feledhetetlen művészetének és egyediségének titkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik