Foci

Könnyedén nyert U21-es csapatunk

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-1-re verte barátságos mérkőzésen Moldovát.

A gyirmóti mérkőzésen korosztályos csapatunk már a találkozó elejétől dominált, és szinte kapujához szögezte a vendég moldáv csapatot. Ennek köszönhetően Róth Antal csapata a 32. percben megszerezte a vezetést, hiszen Gyurján Bence jó 18 méterről ragaszotta a kapuba a labdát (1-0).

Aztán az első játékrész hajrárájban többször is védenie kellett a vendégek kapusának, végül a szünetre maradt az egygólos előny.

A folytatásban aztán újból megvillant utánpótlás válogatottunk, hiszen Ugrai Roland duplázta meg az előnyt. Nem telt el sok idő, de szépíteni tudtak a vendégek, akik alig dolgoztak ki helyzeteket a találkozón. (2-1).

Záróakkordként Zamostny Balázs nagyszerű mozdulattal pörgette éles szögből a kapu jobb oldalába a labdát, amely a kapufát érintve jutott a hálóba (3-1). A meccs krónikájához tartozik, hogy Svedult a játékvezető kiállította a vendégektől.

“Mind a helyzetek, mind a mutatott játék alapján megérdemeltük a győzelmet. Labdabirtoklásban jókora fölényt alakítottunk ki, a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy ellenfelünk szervezetten, sokszor öt védővel játszva őrizte kapuját. Örülök, hogy lendületes akcióink közül több is eredményes befejezéssel párosult” – értékelt a lefújás után Róth Antal.

Eredmény – barátságos mérkőzés
Magyarország – Moldova 3-1 (1-0)

A magyar csapat összeállítása: Jova – Baráth (Nagy J., 88.), Otigba, Kelemen, Farkas (Deutsch, 46.) – Tölgyesi (Pekár, 65.), Szakály – Gyurján (Vernes, 88.), Adorján (Vécsei, 65.), Ugrai (Zamostny, 70.) – Bacsa (Skriba, 46.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik