A tanárszakon néhány éve bevezették az úgynevezett pályaalkalmassági vizsgálatot. Egy 15-20 perces elbeszélgetésről van szó, ami tulajdonképpen a felvételi részét képezi az osztatlan tanárképzés bemeneti szakaszában.
Talán mindenki egyetért abban, hogy a tárgyi tudás felmérése mellett másfajta szűrésre is szükség van, ha a jövő nemzedékét tanítókról van szó. Elég ha csak a legutóbbi, igencsak nagy közfelháborodást keltő esetre, az arcpirító bugyiletolatós sztorira gondolunk.
A pályaalkalmassági vizsgálat három fő részből tevődik össze:
- motivációs levél írása, és az erről való beszélgetés
- egy pedagógiai szituáció elméletben történő
- és/vagy egy szabadon választott pedagógiai szempontokat felvonultató olvasmányról való diskurzus
A háromtagú bizottságban a tanárképzés szereplői ülnek, módszertannal és neveléstudománnyal, pszichológiával foglalkozó oktatók, akik a
a meghallgatást követően szubjektív benyomásaik alapján tudják megítélni, hogy az illető jelentkező alkalmas-e, vagy sem a tanári pályára
-mondja Rapos Nóra, az ELTE PPK adjuntusa, tanárképzéssel foglalkozó oktató.
Egy kiválasztási folyamat akkor lehet sikeres, ha pontosan tudjuk, mi az, amit mérni szeretnénk. Enélkül az egész intuíción alapuló és esetleges lehet csak. Ha a pedagógusi pályára készülőket reálisan szeretnénk mérni, érdemes lenne a “sikeres pedagógus” profiljából kiindulni, de az megint egyedi lehet, hogy milyen oktatási intézményben, kultúrában, milyen típusú diákokkal kapcsolatban és milyen elért eredmények alapján minősítünk sikeresnek egy pedagógust.
– magyarázza Répácki Rita munkapszichológus, coach.
Másrészt ki lehet indulni azokból a kompetenciákból, amelyek humán területen általánosságban fontosak – folytatja a szakember. De tulajdonképpen mindezeknek csak akkor van értelme, ha célirányosan mérnek, azaz a konkrét alkalmazást megelőzi egy kompetencialista összeállítása.
A jelenlegi eljárás értelmetlenségéről és a szakma tiltakozásáról ad bizonyságot egy 2013-as gyorsjelentés (Kállai Gabriella-Simon Mária (szerk.): Megméretés Gyorsjelentés az osztatlan tanárképzésre jelentkezők alkalmassági vizsgájának 2013. évi tapasztalatairól) is – mondja Rapos Nóra.
Az intézmények részéről hihetetlen idő- és energiabefektetés több száz diákot egyenként felmérni, de a legnagyobb gond az, hogy a vizsgálattal hamis illúziót keltenek mind társadalmi szinten, mind a hallgatókban, hisz azt közvetítik, hogy meg lehet mondani, ki alkalmatlan.
Ha ennek a 15-20 percnek a tapasztalatit a hallgatók későbbi támogatásához szükséges tapasztalatszerzésnek, diagnózisnak tekintjük, akkor van értelme az eljárásnak, de az alkalmas – alkalmatlan dimenzióban nem lehet érdemi döntést hozni
– derült ki Rapos Nóra szavaiból.
A fenti számokat támasztja alá az is, amit egyetemi berkekben suttogva hallani, hogy a bizottság valójában senkit, vagy csak elenyészően kevés jelentkezőt utasít el, mivel úgy kell vadászni például a fizika-kémia szakos tanárokat.
Mendrey László pedagógus, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a Magyarországon évek óta jellemző tanárhiány főként a pedagóguspálya alacsony presztízséből fakad, és amíg ebben nem lesz igazi változás, addig az ördögi kör folytatódni fog.
Nem feltétlenül anyagi megbecsültségre gondolok. Persze arról is szó van, de én most inkább az erkölcsi oldaláról beszélek. A mindenkori hatalomnak sajnos nem az a filozófiája, hogy önálló iskolákat, önállóan tanító pedagógusokat és önállóan gondolkodó társadalmat neveljen ki és hozzon létre. Azt pedig csak nagyon kevesen vállalják jó szívvel, hogy részt vesznek a kollektív elbutításban
– mondja a PDSZ elnöke.
A jelenlegi rendszerben egyébként elméleti síkon létezik még egy szűrő, ez pedig az életpályamodellbe illesztett két éves gyakornoki időszak volna, ám ez sincs jó helyen. Gondoljunk csak bele, mégis hogyan közölnék valakivel hat-hét évnyi befektetett munka és egy diploma megszerzése után, hogy elnézést, te mégsem vagy alkalmas tanárnak. Mendrey László hozzáteszi, valószínűleg nem véletlen, hogy ő még nem hallott olyanról, akit ebben az időszakban eltanácsoltak volna a pályáról.
Rapos Nóra végül még hozzáteszi, szerinte az egész problémát rossz oldalról közelítik meg. A bemeneti szűrés mellett/helyett ugyanis legalább olyan fontos lenne, hogy a jelentkező fiataloknak megadjuk a lehetőséget a képzésben elvárt kompetenciák fejlesztésére.
A híres McKenzie-jelentés szerint is azok a köznevelési rendszerek a legeredményesebbek, ahol van szűrés és továbbképzés, illetve valamilyen formában felügyelet, csak azt mindig rosszul értelmezik, hogy nem csak a szűrést említi a jelentés, hanem a folyamatos fejlődés támogatását is hozzáteszi. Tanuló pedagógusról beszél, hiszen a 21. században erre van szükség.
Az adjunktus szerint a képzésbe ágyazott szűrés lenne igazán hatékony, de csak úgy, hogy a hallgatók folyamatos visszacsatolást kapjanak, és lehetőségük legyen fejleszteni gyengébb képességeiket, ha eléggé motiváltak a szakmájuk felé ezzel is felelősséget vállalva saját felkészülésükért. Ez lehetne az alapja annak, hogy felelős, autonóm szakemberként tekintsünk a leendő pedagógusokra is.
