Belföld

A tanárok lehúzták a lányok bugyiját, hogy kiderítsék, ki kakilt a vécé mellé

Tanárok aláztak meg kislányokat, hogy kiderítsék, melyik kisgyerek piszkította össze a lánymosdót, írja a Blikk. Az eset Dömsödön történt, abban az iskolában, aminek bejárata felett az áll: A legjobb iskola.

Az iskolában valaki a vécé mellé kakilt, a tanárok és a takarítókból összeállt csapat pedig úgy akarta felkutatni a tettest, hogy

lehúzták a lányok bugyiját. 

Az udvaron sorba kellett állniuk, ezután a takarítók és a pedagógusok hármasával hívták be őket egy terembe, ahol megtörtént a vizsgálat.

Egy 8-9 éves kislánynak hogy magyarázzuk meg szülőként, hogy ez természetes, kicsikém, a tanítónéni nem téged akart ezzel büntetni,

akadt ki az egyik szülő. Lépni nem igen mernek, szeptemberben kezdődik az új tanév, féltik gyerekeiket. Amikor egy másik szülő panaszkodott az eljárás miatt, az egyik tanár állítólag azt mondta,

5 év múlva úgyis lehúzzák a bugyiját. 

Az anyukák végül a Klikhez fordultak. A takarítónőt elbocsátották, a pedagógusokat pedig azzal büntették, hogy két évig nem kaphatnak fizetés emelést. A Klik még pszichológus segítségét is felajánlotta, a tanárokat pedig “érzékenyítő tréningre” küldik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik