Nagyvilág

Rengeteg a halott az isztambuli terrortámadásban

A három támadó először Kalasnyikovval lövöldözött, majd felrobbantották magukat.

A korábban jelentett tíznél sokkal több halottja és sebesültje van a kedd esti isztambuli repülőtéri robbantásoknak: a város kormányzójának közlése szerint eddig 28 halottról és 60 sebesültről tudni. De ez a szám azóta tovább nőtt.

Azonban az AP hírügynökség szerint csaknem ötven halottja van a kedd esti isztambuli repülőtéri merényleteknek. Török kórházi források először 106 sebesültről tájékoztatták a sajtót, de később ez a szám is nőtt.

Az AP a török kormány egy tisztségviselőjét említette – név nélkül – a halálos áldozatok számáról szóló híre forrásaként. A tisztségviselő közölte azt is, hogy az áldozatok zöme török, de van köztük külföldi állampolgár is. Az ő elmondása szerint a merénylők négyen lehettek.

Az AP megjegyzi, hogy a tisztségviselő a kormány előírásaihoz igazodón nyilatkozott névtelenségbe burkolódzva.

A Wall Street Journal és a Guardian, valamint a BBC is legalább

36 halottról és 147 sebesültről

ír.

Isztambulban ez volt a negyedik terrortámadás ebben az évben.

Változott a robbantások feltételezett száma is: nem kettő, hanem három történt a török hatóságok szerint.

Az Iszlám Állam lehetett

A török miniszterelnök szerint a kezdeti jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam állhat a merényletek mögött.

Binali Yildirim közölte, hogy a sebesültek közül csak néhánynak súlyos az állapota. Yildirim a repülőtéren tartott sajtótájékoztatót szerdán hajnalban.

A túlélők szerint a fekete ruhás, maszkos támadók válogatás nélkül lőttek mindenkire. Ezen a biztonsági kamerás felvételen látszik (figyelem, megrázó tartalom), ahogy az egyik támadó elől menekülnek az utasok, majd egy rendőr eredménytelenül megpróbálja megakadályozni, hogy a terrorista felrobbantsa magát.

Egy másik szemtanú szerint „mindenhol vér volt, a plafonról pedig ruhák lógtak.” Elmondása szerint, amíg a mentők meg nem érkeztek a reptérre, taxikkal szállították a sérülteket.

Nincs magyar áldozat

Hendrich Balázs isztambuli magyar főkonzul arról tájékoztatta az MTI-t: nincs tudomásuk arról, hogy az áldozatok között magyar állampolgárok lettek volna. Egyben közölte: az isztambuli magyar főkonzulátus információkért egész éjszaka hívható a 00 90 533 375 8715-ös telefonszámon.

Kiemelt kép a helyszínről, MTI/EPA/Sedat Suna

(Wall Street Journal, CNN, CNN Turk, Bloomberg, New York Times, Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik