Belföld

Rektorválasztás a BKÁE-n: ketten pályáztak

Chikán Attila jelenlegi rektor mellett Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke az egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának vezetője nyújtott be pályázatot a hétkarúvá bővült Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) rektori székére - tudta meg az MTI egyetemi forrásból szerdán. A rektorválasztó egyetemi tanácsülést december 1-én tartják.

Mészáros Tamás a közgazdaságtudományok kandidátusa korábban volt már rektorhelyettes, és 2000-ben ügyvezető rektorként vezette a BKÁE-t Palánkai Tibor lemondását követően. Chikán Attila 2000. április 19 óta állt az egyetem élén. Az egykori Orbán-kormány volt gazdasági miniszterének megbízatása 2003. július 31-ig tartott, azóta megbízott rektorként vezeti az egyetemet.

Szeptember elsejétől az eddigi négy helyett hét karon indult meg az oktatás a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. A BKÁE a gödöllői egyetemből kivált élelmiszertudományi, kertészettudományi és tájépítészeti karokat fogadta be.

Az intézményben az előző tanévben oktatott 12 ezer hallgatóhoz a gödöllői Szent István Egyetem három korábbi karáról további 4500 diák csatlakozott. Az egyetem a közeljövőben valószínűleg nevet is vált: a három karral kibővült intézmény elnevezése Budapesti Corvinus Egyetem lehet az intézményi tanács november elején hozott javaslata alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik