Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségei – azzal együtt, hogy nem robbantottak kasszát tavaly – több mint négymilliárd forint bevételt értek el, írja a Világgazdaság.
A lap szerint a nyereség nem volt komoly, de figyelemreméltó, főleg ha azt vesszük, hogy az első agrárcéget, a Búzakalász 66 Kft.-t csupán 2011-ben alapították. A Bakony Hús Kft. például csak 2013 óta létezik, valójában csak tavaly állt a saját lábára, és máris 1,3 milliárdos forgalmat produkált.
Korábban azt mondta, egy milliárd forintot szán még vásárlásra.
Az agrárosoknál látványosabb eredményeket értek el az építőipari Mészáros-cégek, együttesen majdnem tízszer akkora bevételt értek el, mint a mezőgazdasági érdekeltségek.
A központi cég, a Mészáros és Mészáros Kft. tavaly megduplázta, az R-Kord Kft. pedig megötszörözte az előző évi teljesítményét, együtt több mint 26 milliárd forgalmat könyveltek el. A lap szerint a további növekedésnek sincs semmi akadálya, újabb nagy közpénzes megrendelések futhatnak majd be .