Tudomány

2017-re elkészülhet az első fotó egy fekete lyukról

A fekete lyukak egyik legérdekesebb tulajdonsága szűnhet meg a közeljövőben: a láthatatlanságuk.

A fekete lyukakat ezidáig ember még nem látta. Sőt, létezésük egyetlen igazi bizonyítékát is csak tavaly fedezte fel a tudomány, a gravitációs hullámok elméletének alátámasztásával.

A csillagászok most azonban valami egészen elképesztőre készülnek: egy fekete lyuk képének megalkotására. A kiszemelt objektum egy, a Tejút-rendszer közepén található Sagittarius A*-nak nevezett rádióforrás közelében található feltételezett fekete lyuk.

A kutatás egy nemzetközi együttműködés eredménye, amely a rejtélyes égitestek lefotózásához elkészített Eseményhorizont Teleszkópot is létrehozta. Ez a távcső kilenc rádióteleszkópot fog felhasználni egy virtuális távcső, az úgynevezett interferometria létrehozásához – ezzel pedig jóval szélesebb területet lehet majd tanulmányozni.

Ehhez azonban egy kisebb trükkre is szükség lesz, azaz a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakembereinek fejlesztésére. A MIT kutatói ugyanis korábban egy olyan képalkotó algoritmust hoztak létre, amely más űrbeli felvételeket felhasználva, egyfajta mozaikként jeleníti meg az objektumokat. A tervek szerint az interferometriát és ezt ötvözve a tudósok képesek lesznek egy fekete lyukat is lefotózni.

Egy ilyen óriási és bonyolult távcsőre azért van szükség, mert a fekete lyukak nagyon távol vannak, ráadásul sokszor igen kis méretűek is. A Sagittarius A*-nál található égitest például a Nap átmérőjénél csupán 17-szer nagyobb, azonban 25 000 fényévre található.

A MIT szakembere, Katie Bouman szerint egy a Tejút-közepén található fekete lyuk lefotózása nagyjából akkora feladat,

mint felvételt készíteni egy Holdra elhelyezett grapefruitról.

Ennek megoldására egy 10 000 kilométer átmérőjű távcsőre lenne szükség, ez viszont nem lenne túl praktikus a nagyjából 13 000 kilométer átmérőjű Földön.

A nemzetközi összefogás azonban alkalmassá teszi a Eseményhorizont Teleszkópot, hogy ilyen felbontást hozzon létre. Az így elkészült fotók a MIT algoritmusával hatalmas sikert alkothatnak majd.

Hogy az első kép mikorra várható, még pontosan nem lehet tudni. A felvételek a tervek szerint 2017-ben fognak elkészülni, így hosszú esztendő várhat a csillagászokra.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik