Belföld

Féltékenységből gyújtogatott, ölni akart egy férfi Békésben

Szerelmes lett, de a lány nem viszonozta az érzéseit. Emiatt majdnem végzett egy idős asszonnyal.

Vádat emelt az ügyészség egy 30 éves békési férfival szemben, aki a vád szerint 2015 augusztusában Medgyesegyházán felgyújtotta egy idős házaspár tanyájának melléképületét. Egy ember kis híján meghalt.

A vádirat szerint a román állampolgárságú férfi 2012. óta minden év nyarán Medgyesegyházán vállalt idénymunkát egy dinnyetermesztéssel foglalkozó vállalkozónál. Ezalatt belehabarodott főnöke lányába, aki azonban nem viszonozta az érzéseit. 2014 nyarán megtudta, hogy szerelme összejött valakivel, emiatt többször összeveszett vele és a lány párjával. Emiatt munkaadója nem alkalmazta többet.

Ennek ellenére rendszeresen zaklatta a lány szüleit, hol a szerelmét bizonygatta, hol meg azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja otthonukat, de nem csak az ő házukat, a nagyszülőkét is. Őket hibáztatta, amiért imádottja nem akar vele lenni.

2015. augusztus 2-án, a reggeli órákban a medgyesegyházi kocsmában a fülébe jutott, hogy a lány összeköltözött a barátjával, a hír hallatán pedig elöntötte a düh és két ismerőssel is megüzente a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy lángra lobbantja a házukat.  A délutáni órákban vett egy öngyújtót és először az idős emberek otthonához ment és a tanya végében lévő, náddal és fóliával fedett színt meggyújtotta. A tűz terjedni kezdett, a szín, a góré és a vele egybeépített ól teljesen leégett, a tűz a garázs, majd az azzal egybeépített lakóépület kamra feletti tetőszerkezetére és a padlásra is átterjedt. A nagymama ekkor a konyhában volt, az ügyészség szerint a beteg asszony saját erejéből, segédeszköz vagy segítség nélkül nem tudott mozogni. Amikor kimentették, már kezdődő füst- és gázmérgezésre utaló tüneteket produkált. A tűzoltóknak közel 2 órába telt a lángok megfékezése.

Másnap reggel a féltékeny férfi felhívta a lány szüleit és közölte velük, hogy most ők következnek. Még ugyanazon a napon – 11 óra körül –  fogta el a rendőrség a méhkeréki határátkelőhelyen, elfogatóparancs alapján.
Az ügyészség csütörtökön közölte: a vádlott cselekményét a beszámítási képességét kizáró kóros elmeállapotban követte el. A Békés Megyei Főügyészség az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfit aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és garázdaság vétségével
vádolja. Arra tettek indítványt, hogy a bíróság rendelje el a nem büntethető vádlott kényszergyógykezelését.
Az ügyet a Gyulai Törvényszék tárgyalja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik